2024. április 16., kedd

Ukrajna újra lezárja határait

Nem lassul a fertőzés terjedése az országban

Továbbra sem lassul számottevően a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, szerdára 1670 új beteget regisztráltak, a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma pedig velük együtt már meghaladta a 110 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített szokásos napi tájékoztatóján.

Az elmúlt napban az új betegekkel együtt az igazolt fertőzöttek száma 110 085-re, az elhunytaké pedig 36 újabb halálos áldozattal 2354-re nőtt, miközben eddig 53 454-en gyógyultak meg, közülük előző nap 584-en. Jelenleg 54 277 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk 1050-nel nőtt egy nap alatt. A legtöbb új beteget, 186-ot - továbbá két újabb halálos áldozatot - a dél-ukrajnai Odessza megyéből jelentették előző nap, a második legtöbbet, 177-et és öt elhunytat pedig az ország keleti részében lévő Harkiv megyéből. Ukrajna legfertőzöttebb régiójában, a nyugati országrészben lévő Lviv megyében 171 új fertőzéses esetet és három újabb halálesetet jegyeztek fel. Velük együtt az igazolt fertőzöttek száma a megyében elérte a 13 560-at, az elhunytaké pedig a 367-et. Az ország második legfertőzöttebb régiójának számító fővárosból, Kijevből 96 új beteget és egy halálos áldozatot jelentettek, így az azonosított fertőzöttek száma 12 248-ra, az elhunytaké 174-re nőtt.
Kárpátalján 80 új esettel a regisztrált fertőzöttek száma 7143-ra, az elhunytaké eggyel 249-re emelkedett, miközben eddig 3088-an győzték le a kórt.
Előző nap 33 222 tesztet végeztek el az országban, ebből 15 800 PCR-tesztet és 17 422 antitestszűrést.
Az UNIAN ukrán hírügynökség arról számolt be az elnöki hivatalban előző nap tartott válságstáb-értekezleten elhangzottak alapján, hogy a kormány november 1-jéig tervezi meghosszabbítani az országos karantént. Emellett a kabinet tervezi, hogy 30 napra beutazási tilalmat rendel el a "vörös zónába" sorolt országokból érkezőkre augusztus 29-től szeptember 28-ig, az átutazást viszont engedélyezi. Szintén engedélyezi a beutazást Fehéroroszországból is az ottani válságos belpolitikai helyzetre tekintettel. Volodimir Zelenszkij elnök ezenfelül még azt is javasolta, hogy könnyítsenek a fehéroroszok beutazásán Ukrajnába.