2021. január 23., szombat
BRANISLAV LEČIĆ

Új párt alakul, vagy a DP új elnököt kap?

Nehéz idők járnak a Demokrata Pártban. Egyesek szerint az egyetlen ellenzéki párt, amely válasz lehetne a jelenlegi hatalomra, súlyos anyagi, politikai, az utóbbi időben pedig belső gondokkal is küzd.

A Demokrata Párt számos kisebb pártot nevelt ki magából. Minden egyes választás, válság, kádercsere újabb és újabb tagok kilépését jelentette, azzal pedig újabb párt létrejöttét is. A párton belül jelenleg is két áramlat küzd egymás ellen, az egyik a jelenlegi vezetés, vagyis a jelenlegi pártelnök, Zoran Lutovac leváltását szeretné elérni, míg a másik áramlat hű kíván lenni hozzá. Az egyik oldal szeptember 26-ára kitűzte a tisztújítást, a másik oldal azonban azt állítja, hogy semmiféle választásra nem kerül sor párton belül. Amióta pedig Branislav Lečić elfogadta a pártvezetés leváltását szorgalmazók felkérését, hogy indul a pártelnöki posztért folyó versenyben, kitört a botrány. Lutovac fegyelmi eljárással fenyegetett meg mindenkit, aki, szavai szerint, hamisan bitorolja a DP forrásait, köztük Lečićet is, kiemelvén, hogy a párton belüli lázadók és Lečić megnyilvánulásai hatalmas károkat okoznak a pártnak.

(Fotó: RAS Srbija)

Branislav Lečić neve nem ismeretlen a szerbiai polgárok körében. A 65 éves kiváló színész azt követően, hogy 1978-ban elvégezte a belgrádi Drámaművészeti Kart, számos esetben kompromisszumokra képtelen alakok megformálásával határozta meg saját karrierjét. A Specijalno vaspitanje című jugoszláv filmmel debütált a filmvásznon, többek között játszott a Bulevar Revolucije, a Tri karte za Holivud, a Profesionalac című hazai filmekben, ugyanakkor több sorozatban is szerepet vállalt, és a színpadon is számos esetben alakított olyan szerepeket, amiért elismeréseket gyűjthetett be. Lečić 1980 óta tagja a Jugoszláv Drámaszínháznak. A művészet világában ma is aktív tevékenységet folytat, hiszen oktatóközpontot alakított ki azok számára, akik kortól függetlenül ki szeretnék magukat próbálni a művészetek világában. Ő a színészet és a rendezés szekciót vezeti, emellett a Kortárs Művészeti Kar állandó tanára, illetve filmrendezőként is kipróbálta már magát.

Nem csak a színpadon, a való életben is kiállt, politikai tevékenységet is vállalt. Ő vezette a Slobodan Milošević ellen szervezett „plüss forradalmat”, amikor 1991-ben Belgrádban a Terazijen tartott beszédet az akkori rendszer elleni tüntetők előtt. Hasonló fellépése volt tavaly is, amikor az 1 az 5 millióból szervezésében a jelenlegi hatalom ellen szólalt fel.

Ám nem csak szónokként ismerhetjük Lečićet, hiszen az október 5-i rendszerváltást követően Zoran Đinđić oldalán ő vezette a művelődési tárcát, egészen Đinđić haláláig. A Demokrata Pártból az után lépett ki, hogy Čedomir Jovanovićot elűzték a pártból. Ekkor, 2005-ben Jovanovićtyal együtt alakították meg a Liberális Demokrata Pártot. Lečić azonban két évre rá kilépett Jovanović mellől, mondván, hogy egykori barátja és párttársa hatalmas csalódást okozott neki, majd az Én Szerbiám (Moja Srbija) mozgalmával belépett a Kereszténydemokrata Pártba (KDP). Vladan Batić pártelnök halála után először neki szavaztak bizalmat, de csupán néhány napig maradt a posztján, hiszen a párttagok hamarosan előrehozott választásokon új pártvezetést választottak. Ezt követően 2014-től újra a Demokrata Párt tagja. Lečić indult a 2018-as választásokon a DP elnöki posztjáért Lutovac ellen, de akkor Zoran Lutovac győzött.

Hogy ezúttal sor kerül-e a párton belüli választásokra, hamarosan kiderül. Dragana Rakić, a DP elnökhelyettese szerint nem lesz belső választás, hiszen azt csak a párt elnöke, vagy a párt főbizottságának abszolút többsége írhatja ki. Ez viszont nem történt meg, így Rakić szerint Lečić csakis új párt megalakítása esetén indulhat az elnöki posztért. Lečić viszont, aki a párt főbizottságának tagja, kiemelte, a jelenlegi hatalom ellen alternatívát kell mutatni a polgároknak, és csakis a DP nyújthat érdemleges alternatívát, persze a többi demokratikus párt egyesítésével. A napokban megtartott sajtótájékoztatón kiemelte, a párttagság jelezte Lutovac felé, hogy a párton belül új vezetőség megválasztására van szükség, hiszen a párton belüli reformok a jelenlegi tagok elűzéséhez, a párt felbomlásához vezetnek. Ő a jelenlegi pártvezetést a demokratikus értékek lerombolásával és autokratikus fellépéssel vádolta meg.