Az utóbbi időben alkalmam volt feleleveníteni Gárdonyi Géza közismert regényének, az Egri csillagoknak az eseményeit. Két éve párhuzamosan olvastuk nagyobbik unokámmal a könyvet: ki-ki a magáét, egymástól távol, de nagyjából azonos tempóban. Időnként bevártuk egymást, és megbeszéltük az olvasottakat. Még az is lehet, hogy ez a módszer az újabban kényszerből bevezetett online oktatás előzményének is felfogható – bár akkor ugyan eszembe sem jutott. Az idén nyáron pedig a hatodik osztályba készülő kisebbik unokám felolvasta nekem az egész könyvet, mind az 518 oldalt.
Hogy modernül fogalmazzak, „topon” vagyok, „képben” vagyok az Egri csillagok történetét, eseményeit, hadi cselekményeit és minden egyéb vonatkozását illetően. Sok mindenen el is gondolkoztam közben. Mindenekelőtt azon, ami a házi olvasmányokkal kapcsolatban újabban egyre gyakrabban felmerül: a mai fiatalok számára mit jelentenek ezek a könyvek? Kell-e ezeket még mindig olvastatni a gyerekekkel? A közel ötszáz éves török–magyar háborúskodás mond-e valamit az egész más valóságban élő mai diákok számára? Nyelvi szempontból pedig érdemes-e átrágni magukat az ismeretlen, elavult, sohasem hallott szavak tengerén, régies megfogalmazásokon, avítt fordulatokon?
Nézzük először a nyelvi vonatkozásokat! Rengeteg olyan szóval találkozhatunk, amelyek valóban nem, vagy alig ismeretesek a ma embere számára, tizenéves gyerekek pedig minden bizonnyal még sohasem találkozhattak ezekkel a fogalmakkal. Csak néhányat említenék példának: müszellem, akindzsi, gureba, aszab, piad, boncsok – ezeket az ismeretlen szavak közé sorolnám, a deli, szpáhi, dervis szavak a felnőttek számára valószínűleg ismeretesek, de gyerekek számára ezek sem – legalábbis addig, amíg nem olvassák el az Egri csillagokat. Nem ártott volna magyarázat a szavakhoz, főleg, hogy házi olvasmányok sorozatban megjelent könyvet olvastunk. A könyv nyelvezete azonban érthető, Gárdonyi a mai olvasó számára is jól követhető, egyszerű szerkezetű mondatokkal ábrázolta a cselekményt.
Ami a könyv eszmei vonatkozásait illeti, klasszikus és nemzeti szellemű nevelési szempontból komoly értéket jelent. Hazaszeretet, bátorság, kitartás, hűség, a keresztény értékek védelme, az árulás megbélyegzése és számos más nemes eszme fogalmazódik meg a könyv lapjain. Vagy ma már nem is biztos, hogy ezek lennének a követendő eszmék, ezek is elavultak már, és helyettük más elveket kellene követnünk? Vajon a keresztény értékeket még mindig halálmegvető bátorsággal védjük, mint Dobó idejében? A hazáért még mindig készek vagyunk életünket áldozni? A nemzetárulókat még mindig kivetjük magunkból, mint a várvédők az áruló Hegedűst? A hősöket még mindig úgy tiszteljük és követjük, mint Dobó Istvánt a két kis apródja?
Egyértelmű, hogy nem. A 21. században élő ember fölényével az ötszáz évvel ezelőtti magatartásmodell már meghaladottnak látszik. Bár ha jobban belegondolunk, addig, amíg a keresztény értékrend szerint élünk, nemzetben, hazában gondolkodunk, következmények nélkül nem dobhatjuk sutba azokat a törekvéseket, amelyek ezek fenntartására, védelmére irányulnak.
Pedig úgy látom, „jó” úton járunk afelé, hogy sutba dobjuk, a történelem süllyesztőjébe degradáljuk a régi eszméket. Ma már senki nem vesz példát neves elődöktől, nem akar dicső ősök örökébe, nyomába lépni, helyette modern, a jelenben létező példaképeket alkot meg, s az ő példájukat kívánja követni. Hogy kik ezek az ifjúság számára követendő példát jelentő személyek? Például bizonyos körökben elismert youtuberek vagy olyan személyek, akik „menő” számítógépes játékokban kiváló eredményeket érnek el. Csak néhányat említsünk e számítógépes játékok közül: Minecraft , Roblox, PUBG, Fortnite, GTA. A napokban belenéztem a Minecraft (majnkraft) játékba, és elképedve láttam, hogy minden kocka alakú benne, az állatok is. Szerencsére ezeket a játékokat korhatár-megjelöléssel forgalmazzák – bár ki tudja, ez ténylegesen jelent-e visszatartó erőt a fiatalabbak számára –, mert a 18+ korhatár-megjelöléssel forgalmazott játék például drogszállítással, autólopással, pénzhamisítással foglalkozik, a játékosnak ezen a téren lehet jeleskedni.
Nos, e modern példaképeknek való megfelelésre törekvés is sajátos nyelvi világot alakított ki, amely teljesen érthetetlen és követhetetlen a köznyelvet beszélő jámbor anyanyelvhasználó számára. Nyelvérzékünk fájdalmasan tiltakozik a magyar toldalékokkal ellátott, angolból átvett szóhasználat ellen. Gyere, gémeljünk! – hallom, ez a játékra való buzdítás. „Lefordítva” – gyere, játsszunk! A játékban az a cél, hogy valaki „pro” legyen, és semmiképpen se „noob” (nub), azaz, aki jó játékos, az a pro, aki rosszul játszik, az a noob. Vigyázni kell, nehogy „kibannoljanak” (kitiltsanak) a játékból. Ha „hekkelsz”, akkor biztos, hogy „kibannolnak”. Ha pro vagy, akkor van ládád (?), amelyet „unbokszingolhatsz” (unboxing: kicsomagol). És így tovább, a végtelenségig.
Eltöprenghetünk azon, hogy mai valóságunkban össze tudjuk-e illeszteni klasszikus eszmei értékeket képviselő példaképeinket mai modern világunk kizárólagos hőseivel. Az egri várvédő vitézek elszántságával rugaszkodjunk-e neki a nemzet érdekeit mindenekfölött szem előtt tartó példaképek elevenebbé tételéhez, vagy éppen ellenkezőleg, engedjük el ezeket, és mai modern világunk szellemiségét kövessük, újragondolva a példakép fogalmát. Én nehezen tudok megbarátkozni az új példaképekkel. Valahogy úgy vagyok velük, mint a televízió főzőműsorában látott újragondolt ételekkel: még ránézésre sem hasonlítanak az eredetihez.
