2024. április 19., péntek
SZABADKA KÖZTÉRI SZOBRAI (10.)

Corvin Mátyás szobra

Szabadka hamarosan három új köztéri szoborral gazdagodik. Bíró Károly egykori polgármesternek, I. Petar Karađorđević szerb királynak és Ivan Antunović katolikus püspöknek állítanak szobrot. Sorozatunkban városunk meglévő köztéri szobrait mutatjuk be.

I. Mátyás magyar király szobra a város központjában, az uralkodó nevét viselő utcában található. Az emlékmű nemcsak emléket állít a nagy reneszánsz uralkodónak, aki 1485-ben még Bécset is elfoglalta, hanem arra is emlékeztet, hogy Szabadka történelme szorosan kötődik Mátyáshoz és a Hunyadi családhoz.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

Szabadkát 1439. május 9-én – amely akkor Zabothka nevet viselő mezőváros volt – Albert király adta zálogba Hunyadi Jánosnak és hasonló nevű öccsének azért a 2757 aranyforintért cserébe, amit Söreg, Görény, Orsova és Miháld királyi várak erődítésére fordítottak. Hunyadi János nem sokkal fényes nándorfehérvári diadala után, 1456. augusztus 11-én a katonai táborban kitört pestisjárvány következtében meghalt. Szabadkát sógora, Szilágyi Mihály örökölte. Szilágyi csakhamar az ország politika életének egyik legbefolyásosabb szereplőjévé vált, ugyanis 1458. január 24-én unokaöccsét, Hunyadi Mátyást Budán a befagyott Duna jegén királlyá választották. Mivel az ifjú király ekkor még alig volt 15 esztendős, ezért nagykorúságáig Szilágyit nevezték ki mellé kormányzónak. Szilágyi Mihály 1460-ban egy törökökkel vívott csatában fogságba esett, majd kivégezték. Mivel Szilágyi örökös nélkül halt meg, birtokai, köztük Szabadka is, Mátyás király tulajdonába kerültek. Szabadkát a környező településekkel együtt a király 1462. február 17-én anyjának, Szilágyi Erzsébetnek adományozta. Szilágyi Erzsébet 1464-ig birtokolta városunkat. Ez után a Pongrácz család birtokolta Szabadkát, de a mezőváros egyszer még visszakerült Mátyás családjához. II. Ulászló ugyanis 1501-ben Corvin Jánosnak, Mátyás házasságon kívül született fiának adományozta Szabadkát az oppelni hercegségért cserébe. Corvin János 1504. október 12-én meghalt, két gyermeke fiatalon elhunyt. Ezzel véget ért a Hunyadiak kora.

Mátyás király több mint kétméteres, egész alakos szobrát 2018-ban, a Mátyás király emlékévben, magánkezdeményezésre állították fel, az uralkodó megkoronázásának 560. évfordulója alkalmából. Csákány Lajos szabadkai vállalkozó február 19-én fordult engedélyért Szabadka Város szoborállítási bizottságához. A kedvező városi képviselő-testületi döntést követően a bronzból készült szobrot március 26-án a Corvin Mátyás utca 8-as szám alatt, a Raichle-palota kerítése előtt állították fel. Az emlékmű Franjo Mačković palicsi szobrászművész alkotása. A talapzaton a „Mathias Rex 1458–1490” felirat olvasható. A felállítási munkálatokat az EV-PRO vállalat végezte.