2024. április 20., szombat

Új könyvek

Háttal a napnak

Az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet és a budapesti Kalligram Kiadó jóvoltából jelent meg Terék Anna költő, drámaíró legújabb, negyedik verseskötete. A Mosolyszakadás, a sokak által kedvelt Duna utca és a Halott nők című kötetek után a Háttal a napnak verseit sem fogjuk könnyen elfeledni. Ehhez Antal László illusztrációi is hozzájárulnak.

,,A kötet mintha abból a sötétből sugározna ki, abból a fekete lyukból, ahol egykoron a nap világított. A hiány csillagjegyében keletkezett versek a szilánkos személyiség magánmitológiáját rajzolják körül. A vers, akár a fényképezés, nem rögzíti, hanem újraalkotja a múltat, az ég sötét közepét, ahol minden a maga tükröződésében látható, a férfi, a nő és a nemtelen harmadik. A kötet azonban nem lehúzó, sokkal inkább behúzó, erőt ad, fölbátorít szembenézni a vakító sötéttel, rálépni a befagyott szibériai Bajkál-tó jegére. Kit szólítanak meg a versek? Kié a néma sikoly? Ha az olvasó egyszer is meghallja ezt a hangot, megreped talpa alatt a jég. A versek olyanok lesznek számára, mint a saját árnyéka, amely háttal a napnak sötétlik elő” – írja Orcsik Roland a kötet fülszövegében.

Üvegplafon?

Egyedülálló könyvújdonsággal állt elő az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet. Az Üvegplafon? – Vajdasági magyar (értelmiségi) női perspektívák című kötet 22 nő történetét dolgozza fel. A szerkesztő, dr. Lendák-Kabók Karolina olyan 1980 és 1990 között született vajdasági magyar értelmiségi nőket szólított meg, akik gyermekként élték át az országban folyó társadalmi változásokat.

,,Az Üvegplafon? a vajdasági magyar női identitást kutatja az 1990-es évek tükrében. Sikeres közéleti személyiségként szereplő nők történeteinek könyve ez, akik jelenleg a művészetek, a média, a társadalom- és a humán tudományok terén tevékenykednek, személyükben tehát magasan képzett nőkkel, köztük költőkkel, írókkal, színésznőkkel, fotóművészekkel, fordítókkal, kutatókkal, egyetemi oktatókkal ismerkedhetünk meg” – olvashatjuk a kötet előszavában.

Az esszékben a megkérdezettek a gyermekkorukról, családjukról, tanulmányaikról, a női egyenjogúság kérdéseiről, a vajdasági magyar női identitásról, párkapcsolatukról, az anyaságról, eredményeikről és sikereikről vallanak. Az írások olyan témákat is felvetnek, mint a szakmai érvényesülés, a nyelvi akadályok, a kisebbségi női lét. A könyv segítségével nemcsak az alanyok életébe nyerhetünk betekintést, hanem arra a kérdésre is választ adnak, hogy létezik -e vajdasági magyar női identitás, és ha igen, miként definiálják azt a kötetben szereplők. A fedőlapot Palásti Andrea tervezte.