2024. április 19., péntek

LMP: Nem a Budapest–Belgrád-vonal felújítására kellene fektetni a hangsúlyt

Az LMP szerint a kormány szakmai koncepció nélkül készül megreformálni a közösségi közlekedést, ezért az biztosan nem jár majd sikerrel – mondta a párt frakcióvezetője vasárnap, a Facebookon online közvetített sajtótájékoztatón.

(Archívum: Gergely Árpád felvétele)

(Archívum: Gergely Árpád felvétele)

Keresztes László Lóránt hangsúlyozta, az ágazat nehéz helyzetben van, az állam ugyanis gyakorlatilag kivonul a helyi közösségi közlekedés finanszírozásából, ami további problémákat jelenthet a koronavírus-járvánnyal küzdő településeknek. Erre utal, hogy a kabinet 34 vasúti mellékvonalon gyakorlatilag lenullázta a személyi közlekedést – tette hozzá. Az LMP szerint alapvető változásokra van szükség, az önkormányzatok részvételével működő közlekedési szövetségeket kell felállítani a szolgáltatás színvonalának javítása érdekében – mondta, megjegyezve, valóban egységesíteni kell a közösségi közlekedés rendszerét, az indokolatlan párhuzamosságokat pedig meg kell szüntetni. A reformok sikerességéhez közös, integrált és ütemezett menetrend, „tarifaközösség”, valamint az ágazatban dolgozók nagyobb anyagi megbecsülése kell.

Demeter Márta, a párt frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott, a Budapest–Belgrád-vasútvonal felújítása helyett azokat a vonalakat kellene modernizálni, amelyeket az emberek „valóban használnak”.