2024. március 28., csütörtök

Enyhítenek, de nincs vége

Mától újra működnek a mozik és a színházak, valamint látogathatóak a szociális intézmények és idősotthonok gondozottjai is

A járványügyi mutatók ugyan bizakodásra adnak okot, Szerbiában azonban továbbra is bizonytalan a helyzet – mondta tegnap Predrag Kon epidemiológus. A köztársasági válságtörzs tagja kiemelte, hogy „a helyzet csak akkor lehet biztos, ha tudjuk, hogy a vírus nincs körforgásban, s hogy az emberek érzékenysége jelentősen csökkent a kollektív immunitás által”. A szakember a Pink TV vendégeként hangsúlyozta, hogy az intézkedések enyhítése nem jelenti a járvány végét.

(Ótos András felvétele)

(Ótos András felvétele)

Kon arra is figyelmeztetett, hogy a külföldről visszatérők állapotának ellenőrzése további feladatot jelent, a nyaralásból érkező gyerekek és fiatalok ugyanis nemsokára beülnek az iskolapadokba. A hazatérő állampolgárok egészségügyi figyelmeztetést kapnak arra vonatkozóan, hogy milyen előírásokat kell betartaniuk a visszatérést követően – tette hozzá.

Az iskolakezdéssel kapcsolatosan a Batut Közegészségügyi Intézet bejelentette, hogy külön szakemberekből álló csoportokat hoznak létre, amelyek feladata a járványhelyzet követése lesz az oktatási intézményekben. Az intézet igazgatóhelyettese, Darija Kisić Tepavčević szombaton azt nyilatkozta, hogy a biztató járványügyi mutatók reményt adnak arra, hogy tovább enyhítsenek a korlátozásokon.

A covid.rs honlap adatai szerint a hétvégén összesen 6 személy hunyt el a koronavírussal való megbetegedés szövődményeinek következtében. Szombaton a 8670 letesztelt személy közül 170-nél lett pozitív a vizsgálat, vasárnap viszont további 109 fertőzést regisztráltak a 6939 megvizsgált mintából. Ezzel az össz fertőzések száma 30 657-re, a koronavírus szövődményeiben elhunytak száma pedig 698-ra nőtt országunkban. A járvány kezdete óta Szerbiában összesen 869 668 koronavírus-tesztet végeztek el. Kórházi kezelésre országos szinten továbbra is több mint ezer személy szorul, lélegeztetőgépen pedig 46-an voltak a hétvégén. Az epidemiológusok bizakodóak, de továbbra is hangsúlyozzák az egészségügyi óvintézkedések betartásának fontosságát.

NYÍLNAK A KAPUK

Ahogyan arról korábban is beszámoltunk, mától 50 százalékos kapacitással működhetnek a mozik és a színházak. A kulturális létesítmények fele annyi belépőjegyet adhatnak el, mint rendes körülmények között, az ellenőröknek pedig biztosítaniuk kell a nézők között a másfél méter távolságot és kötelezni kell a védőmaszk használatát.

Heti két alkalommal immár látogathatóak a szociális intézmények és idősotthonok gondozottjai is. A látogatás ugyan nem tarthat tovább 15 percnél, és előre be kell jelenteni az intézményben, ahol munkanapokon 10-től 18 óráig nyílt téren szervezhetik meg a találkozásokat – áll az illetékes minisztérium utasításaiban, amelyben szintén kiemelik a maszk és a távolságtartás betartásának fontosságát. Egyébként a szociális intézményekben és az idősotthonokban jelenleg 137 megbetegedett gondozottat és 54 Covid-19-cel fertőzött dolgozót tartanak nyilván.

Nem hivatalos információk szerint a szerbiai országos válságstáb mérlegeli azt is, hogy a sport terén is enyhít a korlátozásokon. Erről várhatóan a jövő hét folyamán döntenek. Branislav Tiodorović járványügyi szakember szerint óvatosnak kell lenni: csak akkor lélegezhetünk fel, ha naponta alig tíz új fertőzés igazolódik be.

AZ ELSŐ VÉDŐOLTÁST AZ ÁLLAMFŐ VESZI FEL

Óvatosságra intett Aleksandar Vučić államfő is, aki szerint azonban a járványügyi helyzet sokkal jobb Szerbiában, mint a régióban, sőt Európában és a világon is. Az államfő a Prva TV vendégeként a védőoltással kapcsolatban elmondta, hogy az egészségügyi intézmények még év vége előtt elkezdhetik a vakcina beadását. Hozzátette, hogy nem tud és nem akar foglalkozni az oltásellenes lobbival, amely szerinte megakadályozza az ország és a gazdaság fejlődését. Harcolni fog minden összeesküvés-elmélet ellen – hangsúlyozta Vučić, és hozzátette: ő lesz az első, aki megkapja majd a Covid-19 elleni védőoltást. Kiemelte, hogy szakértőink döntik majd el, melyik oltás a jó. Jelenleg azonban az epidemiológusok véleménye is különbözik: az elnök három tanácsadója közül egyik az európai, a másik az orosz, a harmadik pedig a kínai oltás beszerzése elleni álláspontra helyezkedik – ismertette a szakemberek döntéshozatalának jelenlegi állását az államfő.

TERJED A VÍRUS DALMÁCIÁBÓL
Jelentősen romlott a járványhelyzet a szomszédos Horvátországban, ahol szombaton 300 fölé emelkedett a napi új esetek száma, vasárnap pedig 275 új esetet jegyeztek fel. A legtöbb fertőzöttet továbbra is Zágrábban és Split–Dalmát megyében regisztrálták. Szakemberek szerint a fővárosi esetek is a tengerparthoz kötődnek, a vírust ugyanis leginkább a fiatalok terjesztik az éjszakai szórakozóhelyeken. Így vélik ezt a szlovén epidemiológusok is, akik szerint a horvát tengerparton nyaralók visszatérése miatt ugrott meg a fertőzöttek száma Szlovéniában is. Jelentős horvátországi nyaraló akadt fel a csehországi teszteléseken is, így mindkét ország a vörös jelzésű területek közé sorolta Horvátországot. Ez azt jelenti, hogy akik máig nem tértek haza a horvát tengerpartról, azoknak a szlovén és cseh rendeletek szerint kéthetes kötelező karanténba kell vonulniuk.