Egész héten kettesben játszottunk a Zacsek Petivel: lábteniszeztünk a ház előtt a járdán, meg néhány egyszerérintőset is lezavartunk az utcán, sokat bicikliztünk a környéken, és az udvarban felállított felfújható medencében lubickoltunk, sőt még a klikkerezést is kipróbáltuk, mert atata meg a zomzéd Zacsek azt mondták, hogy az egy nagyon izgi játék, anno, amikor ők voltak ilyen kis krapekok, mint most mi, akkor sokat gurigázták az üveggolyókat a pirinyó lukba, de őszintén szólva a Peti meg én uopste nem értjük, mi ebben a pláne, nekünk ennél sokkal izgalmasabb a World of Warcraft számítógépes játék, azt is nyomtuk ám rendesen! Azért töltöttünk ennyi időt együtt a Zacsek Petivel, mert a zilletékesek azt mondták a televízióban, hogy ezt majd már a tanév megkezdése után nem lesz szabad. A suliban nem mehetünk majd egymás közelébe, nem ülhetünk egymás mellé, nem is focizhatunk, és ha csak egy szót is szólunk egymáshoz, de még tán szólnunk sem kell, elég, ha egymásra nézünk, akkor obavezno fel kell tennünk a védőmaszkot.
– Azt gondolom, Tematild, hogy ez a sok kvázi oktatásügyi szakértő mára túllőtt a célon – dünnyöge a fater. – Egyik nap azt mondják, háromrétegű maszk kell majd az iskolában, a másikon már mindegy milyen lesz, csak legyen, az egyik így beszél, a másik amúgy, délelőtt ezt mondják, délután már amazt, ha kihagysz egy híradót, megtörténhet, hogy teljesen lemaradsz az eseményekről, és olyasmi miatt aggódsz, ami már nem is aktuális. Nem tudom, ezért a rengeteg felesleges töprengésért is kapnak pénzt?!
– Valószínűleg, Tegyula – bólogata amama –, mert már annyi lehetséges oktatási modellt kitaláltak, hogy ember legyen a talpán, aki mindet megjegyzi. Ami még hagyján, ez a dolguk, a legrosszabb az, hogy téma híján a firkászok mindről be is számolnak!
– Az eddigiekből okulva, annyit leszögezhetünk, hogy az idei tanévkezdés a járványhelyzettől függ majd – állapítá meg bölcsen az öreg –, éppen ezért én befejeztem a tanévkezdésről szóló hírek követését. Egy nappal iskolakezdés előtt megnézem, mi van, és ahhoz alkalmazkodom, nem fogok mindennap valami más miatt idegeskedni! A zabadkai ócskapiacra úgyis kimegyünk venni a Pistinek gúnyát, ha látunk, vásárolunk egy tucat rongyból készült védőmaszkot is, legyen, meg akár egy olyan köpenyt, amilyet a biorobotok hordtak a Csernobil című sorozatban, iskolaköpeny téren az lehet majd az idei divatsikoly, meg, ha találunk, akkor egy gázálarcot is szerválunk a gyereknek, ki tudja, mit ki nem találnak még a zokos szakik.
És amíg én belegondoltam, hogy nézek majd ki a suliban nejlonba meg gumiba öltözve, mint egy űrturista, amama hangot adott legfőbb vágyának, merthogy az öreglánynak az én sulikezdésemen kívül bizony más gondja is akad. Az után, hogy a cérnagóraiak megnyitották a zerbiai állampolgárok előtt a határt, azonnal elfelejtette a pacséri lila vizű fürdőt, és máris a sós tengerpartra vágyik.
– Ha nem sokat lacafacázunk, Tegyula – így a muter –, akkor még iskolakezdésig egy hetet eltölthetünk a montenegrói pálmafák hűvösében.
– Elment neked az eszed, Tematild?! – hörtyene fel a fater. – Tudod te, mekkora macerával jár az idén a nyaralósdi?! Én nem is értem azokat, akik bevállalják: először is biztosítani kell megfelelő koronavírus-tesztet, ami csak két-három napig érvényes, és tetemes pluszkiadást jelent, emellett ezrek állnak érte kilométeres sorban, aztán pedig rohanni kell a tengerpartra, ott szállást keresni… Ne haragudj, de ez túl stresszes lenne nekem.
– Annyira azért nem, csak te szereted eldramatizálni a dolgokat – mondá amama. – Éjfélkor beülünk a kocsiba, elmegyünk Belegrádba a Torlak elé, ha hajnalba sorba állunk, délig sorra kerülünk.
– Ja – dünnyöge atata –, viszünk magunkkal szétnyitható kisszékeket, öt liter vizet, egy hűtőtáska szendvicset, meg a Háború és békét, nehogy elunjuk magunkat.
– De megéri, Tegyula! – lelkesede az öreglány. – Emlékszel tavaly ősszel milyen szép körutazáson voltunk Kelet-Zerbiában? Akkor is nyűgösködtél, és végül milyen izgi volt.
– Úgy látszik, Tematild – morgolóda a fater –, hogy különbözőképpen emlékezünk. Énbennem az maradt meg, hogy fél nap nyomorogtam az autóbuszban, és aztán egy káo vízesés tövében lévő fakalyibában megetettek velem egy méregdrága pisztrángot valami savanykás salátával. És annyian ültünk az asztalnál, hogy az egyik kezem totál elzsibbadt, mert folyton lent kellett tartanom. Nehogy már valaki azt mondja nekem, hogy ez jobb, mintha a haverokkal lemennénk a Tisza-partra, leengednénk a vízbe egy láda sört, a bográcsot teleraknánk hússal meg krumplival, és olyan pörköltet rittyentenénk, amilyen ebéd pisztrángból akkor sem lesz, ha történetesen az a hal megtanul szállni!
– Jól van, Tegyula, de nem szabad mindig csak arra gondolni, mi a finomabb, néha azt is figyelembe kell venni, hogy mi a különleges, legfőképpen: mi az egészséges – okítá az öreget a muter.
– Teljesen igazad van, Tematild – hagyá meg atata –, ám, ha a heteken, sőt hónapokon át reggeltől estig tartó robot után úgy döntök, na, most aztán kissé elengedem magam, nyilván nem akkor fogom gyakorolni az önmegtartóztatást. Egyébként meg, ha ennyire aggódsz az egészségemért, miért nem szólsz rám néha, hogy ne dolgozzak annyit?!
– Éppen most próbállak meggyőzni, hogy menjünk egy kicsit lazítani – kedveskede amama –, gondolj bele Cérnagórában mi minden van: finom borok, kajmak, friss füge, a hegyvidéki szelek által érlelt pršuta…
– Hasztalan próbálkozol, Tematild, ezúttal nem fogsz belelovalni egy ilyen őrültségbe – ábrándítá ki a mutert az öreg. – Mindenki sír amiatt, hogy a koronavírus-járvány padlóra tette az idegenforgalmat, de senki sem gondol bele, hogy a kettő között talán sokkal nagyobb a kölcsönhatás, mint azt hinnénk! Az igazi kérdés: mi váltott ki mit?
– Ne haragudj, Tegyula – így az öreglány –, de azt hiszem, most nem egészen értem, mit szeretnél mondani.
– Csupán azt, hogy szerintem ez a koronavírus-járvány tulajdonképpen a Föld bosszúja a túlburjánzó turizmusért! – adá hangot megdöbbentő különvéleményének a körmönfont fater. – Miért nem tud egy kicsit otthon maradni az ember?! Minden apróságért azonnal zsupp a kocsiba, vagy fel a repülőre, és már hasít is: megnézni egy szobrot, megbeszélni egy apróságot, elfogyasztani egy vacsorát! Ugyan miért kell átutazni a fél világot, hogy megmártózzunk a vízben?! Ájdé brë!
– De én itthon megkattanok. Tegyula – panaszkoda amama –, észrevettem a héten, hogy néha már magammal beszélek.
– Az teljesen egészséges, Tematild! – mondá lelkesen atata. – Olvastam, hogy brit pszichológusok arra a megállapításra jutottak, hogy az önmagaddal való beszélgetés egyáltalán nem az őrültség jele, éppen ellenkezőleg, az ember ily módon motiválja magát a cselekvésre, stresszes helyzetekben pedig így őrzi meg a józan eszét.
– Most aztán megnyugtattál, Tegyula – jegyzé meg némi malíciával a hangjában a muter –, elkezdek majd rendszeresen hangosan kommunikálni magammal, majd úgy álcázom, hogy kvázi a macskákhoz beszélek.
– A házi kedvencekkel töltött idő is kiváló terápia! – lelkendeze az öreg. – Napi negyed óra velük többet tesz a lelki egészségünknek, mint a méregdrága pszichoterápia.
– Hát akkor az egészségem érdekében, a tanácsaiddal összhangban cselekszem majd – sóhajta amama –, a macskákat simogatva beszélek majd önmagammal.
– És közben az sem árt, ha megtakarítod a táskádat – egészíté ki még az öreglány tervét a fater. – Egy másik brit kutatás ugyanis megállapította, hogy egy átlagos női táska szennyezettebb a WC-kagylóknál.
Pistike, macskákkal társalgó űrturista
