2022. december 6., kedd

A projektoktatás a középpontban

Oktatási konferenciát tartottak Zentán

A projektoktatás lehetőségeit tárgyalta a szombaton Zentán, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében idén már negyedik alkalommal megtartott Pedagógiai kihívások a XXI. században elnevezésű szakmai konferencia. A rendezvény megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Dr. Muhi B. Béla (Gruik Zsuzsa felvétele)
Dr. Muhi B. Béla (Gruik Zsuzsa felvétele)

Dr. Muhi B. Béla főszervező lapunknak elmondta, a konferencián minden évben más, az oktatás és a pedagógia területén aktuális témakört járnak körül:
– Az idén a projektoktatásra esett a választás, ezt ugyanis az általános és középiskolákban, valamint az egyetemeken is alkalmazzák. Nagy tapasztalattal rendelkező előadókat hívtunk meg, akik a gyakorlatban is alkalmazott példákat mutattak be a résztvevőknek. Így valósul meg a konferencia célja, a tudástranszfer, a jó gyakorlatok bemutatása és megismerése. A rendezvényen tanárok vettek részt, ők a saját munkájuk során alkalmazni tudják majd az itt hallottakat.

Az előadók kiválasztásáról elmondta, hogy az egyesület kiterjedt kapcsolati hálójának köszönhetően jól ismeri azokat a szakembereket, akik a projektoktatással foglalkoznak, így őket kérték föl arra, hogy adják át ismereteiket a többiek számára. A magyarországi előadók tapasztalataira is kíváncsiak lettek volna, de a járványügyi rendelkezések idén az ő részvételüket nem tették lehetővé. Hozzátette, hogy a konferencia iránt nagy volt az érdeklődés:
– A pedagógia dinamikusan fejlődik, szemtanúi vagyunk a járványhelyzet miatti változásoknak és az online oktatásra való átállásnak. Ez az átállás diák és tanár számára egyaránt problémákat okozott. Ezért követni kell a trendeket, az újításokat. A pedagógia módszertana is folyamatosan fejlődik, állandóan új igényeknek és követelményeknek kell megfelelni. Egy ilyen új kihívás a projektoktatás is, amiről elmondhatjuk, hogy miközben sokan nem is hallottak róla, a tanárközösség egy része már régóta sikeresen alkalmazza. Reméljük, hogy a konferencia ráébreszti a tanárokat a fejlődés, a tanulás, a kapcsolatépítés jelentőségére – mondta dr. Muhi B. Béla.