2024. április 18., csütörtök

Újraválasztották Újhelyi Nándort

A többi községhez hasonlóan tegnap délelőtt a törökkanizsai községi képviselő-testület is megtartotta alakuló ülését. A 31 tagú testületben 18 képviselője lett a Szerb Haladó Pártnak, 10 a Vajdasági Magyar Szövetségnek és 3 a Szocialista Pártnak. A VMSZ képviselői a következők: Újhelyi Nándor, Jerasz Anikó, Ótott Róbert, Jaksa Róbert, Kovács Magdaléna, Pióker Lóránt, Bajúsz Szuzanna, Keszég Gyula és Csejtei Dezső. Miután hitelesítették a mandátumokat, a képviselő-testület elnökét is megválasztották, és a honatyák ismét Újhelyi Nándornak szavaztak bizalmat, aki immár negyedik mandátumát tölti. Az ülés folytatásában a polgármester személyéről is szavaztak, és ahogyan az előző mandátumban, az elkövetkező négy évben is dr. Dejan Uverić lesz Törökkanizsa polgármestere. Az ülésen a községi tanács tagjainak személyéről nem döntöttek, erre a közeljövőben kerül sor egy újabb ülésen.

Újhelyi Nándor, a községi képviselő-testület újonnan megválasztott elnöke kérdésünkre elmondta, nagy megtiszteltetés számára, hogy ismét bizalmat szavaztak neki, és úgy fogalmazott, a felelősség most még nagyobb, mint korábban.

Ami a törökkanizsai képviselő-testületet illeti, a VMSZ tekintetében a tíz fő nagy előrelépést jelent, hiszen a korábbi mandátumban mindössze hét képviselőnk volt, vagyis a községben erősödött a magyar érdekképviselet. Ez a VMSZ sikerének tekinthető, soha ekkora támogatást nem kaptunk a polgároktól, mint a legutóbbi választásokon, ezért nagy felelősség hárul ránk. A többi községhez hasonlóan számos gonddal szembesülünk mi is, és úgy gondolom, hogy nagyon fontos feladatokat kell majd minél előbb megoldanunk. Köszönjük a polgárok bizalmát, és minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a községünk minél jobban fejlődjön, minél élhetőbb hely legyen – fogalmazott Újhelyi Nándor, a községi képviselő-testület elnöke.