2024. március 28., csütörtök

Átláthatóság, folytonosság, következetesség

Megalakult az új összetételű topolyai községi képviselő-testület – Szatmári Adrián az új községi elnök

Szatmári Adrián okleveles közgazdász tölti be Topolya község elnöki tisztségét a következő időszakban. Erről a képviselő-testület pénteki alakuló ülésén döntöttek titkos szavazással. A járványhelyzet miatt a Művelődési Ház színháztermében megtartott ülésen az új összetételű, 35 tagú községi képviselő-testület hét napirendi pontról határozott. Az összejövetelt Kislinder Gábor leköszönő községi elnök nyitotta meg, egyebek mellett köszönetet mondott az elmúlt években kapott bizalomért, majd a folytatásban elhangzott a Községi Választási Bizottság jelentése a június 21-ei, illetve a június 28-án megismételt választások eredményeivel kapcsolatban. Nada Mehaković, a Községi Választási Bizottság elnöke ismertette, hogy Topolya községben a 29 ezer 2 nagykorú választópolgár közül 14 ezer 872 járult az urnák elé, ebből 14 ezer 338 volt az érvényes szavazatok száma. A topolyai községi képviselő-testület soraiból 19-en kaptak helyet a Vajdasági Magyar Szövetség – Pásztor István jelöltlistáról, 13-an az Aleksandar Vučić – Gyermekeinkért jelöltlistáról, ketten az Ivica Dačić – Szerbiai Szocialista Párt (SPS), Egységes Szerbia (JS), Dragan Marković Palma színeiben induló jelöltek közül, és egy képviselő képviseli a dr. Vojislav Šešelj – Szerb Radikális Párt színeit. A községi ügyrend szabálya alapján a képviselők két nyelven, szerbül és magyarul tettek hivatali esküt, majd megválasztották a végrehajtó szerv tagjait, illetve a községi elnököt. Az ülésen Szatmári Adrián személyére érkezett jelölés a községi elnöki tisztség betöltésére, Szatmári helyettesének Kislinder Gábor, leköszönő községi elnököt javasolta. A községi tanács tagjai Mentus Lívia Topolyáról, Nagy Norbert Zentagunarasról, Seffer Attila Bácskossuthfalváról, Kovács Viktor Gunarasról, Milan Janus Topolyáról, valamint Ognjen Despotović topolyai és Milorad Teslić Felső Roglatica-i lakos. A községi képviselő-testület elnöki tisztségét a jelölés és a szavazás után továbbra is Saša Srdić tölti be, helyetteseként Tomik Nimród lett jelölve és megválasztva – ő Kovács Lászlót váltja tisztségében.

Szatmári Adrián, Topolya újonnan megválasztott polgármestere, községi elnöke a Vajdasági Magyar Szövetség – Pásztor István lista jelöltje, 2009 óta az önkormányzat alkalmazottja, 2016 óta ő felelt a községben zajló nagyberuházásokért, illetve a közbeszerzési eljárásokért. Topolya község első embere ünnepi beszédében megköszönte az új összetételű községi képviselő-testületnek a bizalmat, célirányként pedig az átlátható, folytonos és következetes munkát jelölte meg.

– Azt az utat kell folytatnunk, ami jellemezte Topolyát az elmúlt években, elsősorban be kell fejezni a megkezdett projektumokat, gondolok itt a szennyvíztisztítóra, a szennyvízhálózatra, a fedett medencére, az ivóvízhálózat fejlesztésére, bővítésére. A következő időszakban törekednünk kell a polgárokkal történő párbeszédre és a közös célok meghatározására. Továbbra is elsőbbséget élvez a mezőgazdaság, a kis- és nagyvállalkozások, ezenkívül az idegenforgalom adta lehetőségeket kell nagyobb mértékben kiaknáznunk – hangsúlyozta Szatmári Adrián, aki elmondta azt is, hogy a következő községi képviselő-testületi ülésen jelölik ki, hogy melyik tanácstag milyen területtel lesz megbízva, és azt is, hogy belátható időn belül módosítják majd a községi költségvetést is. A községi elnökhöz intézett újságírói kérdés után megtudtuk, hogy a koronavírus miatt keletkezett helyzet okán a legtöbb községnapi rendezvény elmarad, vagy az egészségvédelmi előírásokat betartva szervezik meg. Egyedül még a községnapi hagyományos díszülés megtartásán gondolkodnak.

Saša Srdić, a községi képviselő-testület régi-új elnöke kitért arra, hogy az eddig megkezdett munkát szeretnék folytatni, ugyanolyan a hozzáállással és lendülettel.

– Az együttműködés pozitív példája voltunk az elmúlt négy évben is, és úgy gondolom, hogy ez után is közös állásponton leszünk. Közös célunk, hogy fejlesszük a községünket, és hogy jobb életkörülményeket biztosítsunk az itt élőknek, az eddig megkezdett lendülettel – zárta a községi képviselő-testület elnöke a sajtónak tett nyilatkozatát.