2024. március 29., péntek
A VASÁRNAPI FEKETE MELLÉ

Rakéta

Léphaft Pál karikatúrája

Léphaft Pál karikatúrája

Mint az élet bármelyik másik területén, a sportban is vannak született tehetségek. Ezeknek a zseniknek általában bonyodalmas mind a pályafutásuk, mind a magánéletük, gyakran nem érik el azokat az eredményeket, amelyekre képesek lennének, ám ha mégis felkapaszkodnak a csúcsra, sőt minden idők legjobbjaként emlegetik őket, marad a benyomás, hogy még annál is többre lettek volna képesek, ha nem keverednek folyton botrányba, és nem különböznek össze mindenkivel. A világsport egyik legékesebb példája erre az utóbbi eshetőségre Ronnie O’Sullivan angol sznúkerjátékos, aki múlt vasárnap Sheffieldben, a sportág szentélyének tartott Crucible Színházban, hatodízben nyerte meg a világbajnokságot.

Botrányai ellenére Ronnie a sznúker legnépszerűbb játékosa, akinek az eredeti ötletei és lökései rendre fergeteges tapsvihart váltanak ki, és aki, mindent összegezve, többet tett a sznúker népszerűsítéséért, mint bárki más. A szurkolók iránti tiszteletét éveken át azzal mutatta ki, hogy a meccsekre való bevonuláskor Robbie Williams híres Let Me Entertain You (Engedjék meg, hogy szórakoztassam önöket) dalát kérte eljátszani, újabban viszont, mint a legutóbbi vb-n is, az Oasis Rock ’n’ Roll Star dalát hallhattuk.

Teljes nevén Ronald Antonio O’Sullivan 1975. december 5-én született az angliai Wordsley-ben, majd a közeli Chigwellben nevelkedett, ahol ma is él. Szülei, Ronald John O’Sullivan és a szicíliai születésű Maria Catalano szexboltláncot működtettek a londoni Sohóban, és többször is törvénybe ütköző esetek szereplői voltak. Apját 1992-ben halálos kimenetelű késelés miatt börtönbüntetéssel sújtották, ahonnan 18 év után szabadult, anyja pedig 1996-ban adócsalás miatt egy évet ült börtönben, így 8 éves Danielle húgát Ronnie nevelte. Unokatestvére, Maria Catalano a sznúker volt női világelsője, aki a női vb-ken öt döntőt veszített.

O’Sullivan 7 évesen kezdett sznúkerezni, első tornáját 9 évesen nyerte meg, az első százas breaket 10 évesen jegyezte, és minden idők legfiatalabbjaként, 15 éves és 98 napos korában érte el az első 147-es maximumot. 1993-ban, még 18. születésnapja előtt, nyerte meg első nagy tornáját, az UK Championshipet, 1995-ben győzött először a Mastersen, és 2001-ben végre világbajnok lett. E három nagy tornán csúcsot jelentő 20 titulust nyert. További leghíresebb csúcsai az 1062 százas break és az 1997-es vb-n csak 5 perc és 20 másodperces (egyes források szerint 5:08 perc) maximuma. Gyors és támadó szellemű játékával érdemelte ki a Rakéta becenevet.

Első botrányáért nem volt felelős, hisz nem tudták róla, hogy mindkét kezével egyformán jól játszik. Az 1996-os vb-n a kanadai Robidaux megvádolta, hogy tiszteletlenségből lökött egyet ballal. Hogy bebizonyítsa igazát, a következő meccsen három partit végig ballal játszott.

Azután összetűzésbe került újságírókkal, játékvezetőkkel, a szövetség tisztviselőivel, egy meccset annak derekán adott fel, többször is bejelentette a visszavonulását, egyszer nem gyűrte be az inget a nadrágba, egy meccsen tiltakozásból kopaszra borotvált fejjel jelent meg, a 2015-ös vb-n pedig arra hivatkozva, hogy szorítja a cipő, egy frame-et, az öltözködési szabályokat sértve, zokniban játszott. Mindezért számos büntetéssel sújtották.