2024. április 19., péntek

Vučić: a washingtoni találkozóra szeptember 3-án vagy 4-én kerül sor

Aleksandar Vučić ma reggel a Prva tv Jutro című műsorában (Fotó: Instagram)

Aleksandar Vučić ma reggel a Prva tv Jutro című műsorában (Fotó: Instagram)

Aleksandar Vučić ma délelőtt a Prva tv Jutro című műsorában vendégeskedett. A szerb államfő több fontos témáról is beszélt az interjúban. Kiemelte, hogy Szerbiában bár továbbra is bizonytalan a járványügyi helyzet, az sokkal jobbnak tekinthető, mint amilyen két-három héttel ezelőtt volt, valamint hogy az ország ilyen szempontból biztonságosabbnak mondható Európa, de a világ nagy részénél is. Vučić ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az intézkedések továbbra is érvényben maradnak, és egy pillanatig sem szabad elfeledkezni a világjárvány okozta veszélyekről.

A szerb elnököt most leginkább a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd aggasztja. Sajtóhírek szerint a szeptember 2-ra tervezett találkozót egy-két nappal elhalasztják, hogy az amerikai elnökválasztási kampányát elindító Donald Trump is jelen lehessen az értekezleten. Vučić szerint többnyire gazdasági kérésekről lesz szó a találkozón, azt azonban kijelentette, hogy Szerbia a folyamatos nyomásgyakorlás ellenére sem fogja elismerni Koszovó függetlenségét.

Az interjúban mindemellett szó esett még az épülő Nemzeti Stadionról is, amely az államfő szerint a világ egyik legszebb építészeti alkotása lesz, a megvalósítása pedig valószínűleg jövőre kezdődik.