2024. március 28., csütörtök

Köd a tavon

Nikola Radosavljević alkotásait mutatták be a szabadkai Kortárs Galériában

Szerda délután tárlatvezetésre került sor a szabadkai Kortárs Galériában. A Ház a tavon című kiállítást maga az alkotó, az užicei születésű Nikola Radosavljević mutatta be az érdeklődőknek. A Covid-helyzet beállta óta ez az első tárlat, amely megnyílt a Kortárs Galériában.

Nikola Radosavljević és művei (Fotó: Lukács Melinda)

Nikola Radosavljević és művei (Fotó: Lukács Melinda)

Az alkotások az elmúlt öt évben készültek. A kiállítás három különálló grafikai ciklusból áll, ezek a Ház a tavon, az Aurora és a Kazár szótár. Az egybegyűlteket Jasmina Jovančić Vidaković kurátor köszöntötte, aki azt hangsúlyozta, hogy a Ház a tavon ciklus – amelyről az egész kiállítás el lett nevezve – először tekinthető meg teljes egészében, köszönve annak, hogy a Kortárs Galéria kiállítóhelyisége ehhez megfelelőnek bizonyult. Ahogyan azt megtudhattuk, Nikola Radosavljević alkotásai személyes indíttatásból is fakadnak, olyan élményekből, amelyek hatással voltak a fejlődésére és az alkotómunkájára:

– A személyes élmények kapcsán ugyanakkor arra jöttem rá, hogy ezek más emberekre is vonatkoznak. Amikor a múltra reflektálok, olyan időszak történéseiről van szó, amely másokra is ugyanúgy hatással volt, mint rám. A művészetben az a jó, hogy összekapcsolja az embereket – hallottuk Nikola Radosavljevićtől, akinek elmondása szerint az alkotásaival a társadalmi nyomásgyakorlásokra reagál, a képeit pedig mintegy menedékként mutatja fel.

A művész azt is megosztotta az érdeklődőkkel, hogy a Ház a tavon ciklus az édesapjához kötődik, aki a kilencvenes években a háború elől egy tóra épített házba menekült, a munkaasztalán pedig egy lemezt tartott és öt évvel ezelőttig, a haláláig őrizte. Ezt használta fel Nikola Radosavljević az alkotásai elkészítéséhez. Nem konvencionális grafikai eljárások alkalmazásával nyomatokat hozott létre, amelyek olyan látványt nyújtanak, mint amikor a köd ráereszkedik a tó felszínére. Így örökítette meg, hogy mit lehetett látni a ház ablakából.

A tárlatvezetésen bemutatták a kiállítás katalógusát is. Ahogyan abból is megtudhatjuk, Nikola Radosavljević tájképei többet jelentenek az elénk táruló szép panorámánál, a művész maga úgy tartja, hogy az otthonra, amely után kutatunk és amelyre igazából áhítozunk, úgymond a bennünk levő tájképen lelhetünk rá.

Nikola Radosavljević alkotásait e hó 24-éig tekinthetik meg az érdeklődők.