2024. április 20., szombat

Šarčević: A szülők kevesebb mint 5 százaléka választotta a távoktatást

Az iskolák több mint fele máris lebonyolította a körkérdést, melyben a szülők arról nyilatkoztak, hogy szeptember 1-jétől gyerekeik a tantermekben kezdik meg a tanévet, vagy pedig otthon távoktatás formájában – jelentette ki Mladen Šarčević oktatásügyi miniszter. A körkérdés eredménye: a szülők kevesebb mint 5 százaléka választotta a távoktatást.

Šarčević a Pink TV-n kijelentette, hogy a televíziós távoktatás jól halad, a szeptemberi tananyag kb. 75 százalékával elkészültek.

– Nyolc nemzeti kisebbség nyelvén forgattunk, ez olyan valamit, amit a világon sehol sem csináltak. Egyidejűleg készítjük az általános iskolai, a gimnáziumi, és a szakközépiskolák szaktantárgyainak a tananyagát is – mondta.

Szólt azokról a bíráló hangú megjegyzésekről, miszerint az iskolapadokba visszatérve, a koronavírus gyorsan felüti a fejét a gyerekek között. A miniszter szerint az iskola biztonságos lesz, mivel mindent a járványügyi szakemberek ajánlásával írtak elő. Eszerint a szájmaszk kötelező lesz, a kesztyű nem. A szülőket arra kérik, hogy rendszeresen mérjék gyerekeik testhőmérsékletét.

Arra is kitért, hogy szóba sem került a tanév kezdetének elhalasztása, mint Montenegróban. A Nova.rs-nek korábban a miniszter kijelentette, Montenegróval szemben Szerbia idejekorán felkészült a tanévre, beleértve a távoktatást is.

Ugyanakkor hozzáfűzte, amennyiben drasztikus változás állna be a járványhelyzetben, a távoktatásra bármikor átállhatunk.