2022. január 20., csütörtök

A számok bűvöletében

Paróczi Orsolya a generáció diákja

Paróczi Orsolya Kishegyesről került Zentára, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumba, matematika tagozatra. Sok iskolatársnőjéhez hasonlóan ő is rácáfol a sztereotípiára, miszerint a számok művészete inkább a fiúk számára vonzó és érthető tudomány. Az iskola idén (a képzőművészetis Bodnár Valentina mellett) őt választotta a generáció diákjává.

Paróczi Orsolya
Paróczi Orsolya

Bakos Tímea, aki elsőben osztályfőnöke volt, negyedikben pedig programozást és programozási nyelveket tanított neki, egy okos, életrevaló, segítőkész lányt ismert meg a személyében.

– Orsi az élet minden területén rendkívül maximalista. Mindenkinek segít, ahol tud. Már az első naptól arra törekedett, hogy a tanárai és az osztálytársai egyaránt elismerjék. Azon dolgozott, hogy az osztály alappillérévé váljon, hogy a többiek tudják, rá lehet számítani. Ezt el is érte. Vezető egyéniség, de a jó értelemben: nem vág föl vele, hanem a közösséget építi – hangsúlyozta Bakos Tímea, aki Orsolyának a különféle tanulmányi versenyeken elért jelentős sikereiről elmondta, hogy főként matematikából és magyar nyelvből mérettette meg magát.

– Az országos matekversenyről nagyon szép eredménnyel tért haza, és a nyelvhelyességi versenyeken is brillírozott. A többi tantárgyból is jó volt, versenyekre azonban főként ezen a két területen járt. Ráadásul nemcsak a tanulásban volt jó, hanem mindenféle iskolai tevékenységben részt vett. Iskolaújságot szerkesztett, programokat szervezett, mindenből kivette a részét. Ezenkívül tudom, hogy nagyon szereti az állatokat, mindig szeretett lovagolni, és rengeteget fut – fogalmazott Orsolya egykori osztályfőnöke, aki szerint Orsi részéről határozottan jó választás volt az, hogy matematikát fog tanulni, mivel szerinte kutató egyéniség, aki egészen biztosan meg fogja találni azt a területet, ahol kiemelkedőt tud nyújtani.

Orsolya elmondta, azért maradt a matematika mellett, mert az évek során nem csökkent az iránta való szeretete. Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen fog továbbtanulni, amit részben a színvonalas oktatás, részben pedig a szélesebb kapcsolati háló miatt választott. Középiskolájáról, a bolyais közösségről mint élete egyik legmeghatározóbb pontjáról beszélt.

– Ez a hely lehetőséget biztosított arra, hogy a négy év alatt nagyságrendekkel többet fejlődjek minden téren, mint amennyit bármikor is reméltem volna. Emiatt rengeteg versenyről tértem haza eredményesen, amelyek közül a legbüszkébb az országos matematikaversenyen elért harmadik helyezésemre vagyok – szögezte le a generáció diákjának választott Paróczi Orsolya.