2024. április 19., péntek

Elmarad a királyhalmi szamárverseny is

Királyhalmán augusztus utolsó hétvégéjén hagyományosan szamárverseny várja a faluba látogatókat. Egy-egy rendezvényen becslések szerint körülbelül ezer ember teszi tiszteletét. A szervezőbizottság tervei szerint az idén is sor került volna a programra, amely immár a 38. lett volna a sorban, de a járványhelyzet miatt csak 2021 augusztusában rendezik meg.

A rendezvényről Katona Róberttel, a királyhalmi helyi közösség tanácsának elnökével beszélgettünk.

(Gergely Árpád archív felvétele)

(Gergely Árpád archív felvétele)

– Amikor lezajlik a szamárverseny, jön egy almaszedési időszak a falunkban, ezt követően pedig novemberben leülünk mindannyian, akik részt vettünk a szervezésben, ami körülbelül 50–60 embert jelent, és átbeszéljük a dolgokat, mik azok, amik jól sikerültek, hogy miket kell megtartanunk az elkövetkezőkben is, illetve hogy mik voltak a hibák, problémák, és hogy hogyan tudjuk ezeket kiküszöbölni. Ez 2019-ben is így történt, átbeszéltük a történteket, ötleteltünk, illetve új emberek bevonásán is elgondolkodtunk, hogy növeljük a rendezvény színvonalát. A tavaszi rendkívüli állapot, illetve a karantén feloldása után megörültünk, hogy lehetővé vált a rendezvény megszervezése, viszont a járványgörbe felfelé ívelése miatt már augusztus elején eldőlt, hogy mégsem tudjuk összehozni – mondta Katona Róbert.

A helyi közösség vezetője emellett elmondta, hogy nem szeretnék a szamárverseny időpontját módosítani, és ragaszkodnak a hagyományos időponthoz, így minden bizonnyal 2021 augusztusának végén kerül sor a 38. szamárversenyre Királyhalmán. Mindez azt jelenti, hogy a királyhalmi kézművesek, termelők idén elesnek egy igen jó piaci lehetőségtől, hiszen közülük többen is jelen szoktak lenni termékeikkel a rendezvényen, ahol az egész napos programokon rendszerint szép számú vendég fordul meg bel- és külföldről egyaránt.