2024. április 20., szombat

„A kiemelkedő teljesítmények tesznek naggyá”

A zentai születésű Kovács István Sára Sándor-díjban részesült

Március 15. alkalmából és augusztus 20., az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából adományozott állami kitüntetéseket és kulturális díjakat adtak át szerdán Budapesten, a Pesti Vigadóban.

Kovács István átveszi a díjat (Fotó: MTI)

Kovács István átveszi a díjat (Fotó: MTI)

– Mindkét ünnep a nemzeti önállóságról, függetlenségről szól – hangsúlyozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az ünnepségen, hozzátéve: minden magyar nemzeti ünnep azt üzeni, hogy Magyarország önálló közép-európai ország, amely 1100 éve őrzi a maga identitását.

– Minden nemzetet a kiemelkedő teljesítmények tesznek naggyá, és ahhoz, hogy mindig talpon tudjunk maradni, kiváló emberekre van szükség, nélkülük Magyarország nem lenne olyan erős és gazdag, mint most, 2020-ban – emelte ki Rétvári Bence, majd hozzátette: Ezért is fontos azoknak az embereknek az elismerése, akik a maguk szűkebb vagy tágabb környezetében, kisebb közösségben, településen, szakmában, művészeti ágban valamit hozzátesznek a nemzet gyarapodásához, teljesítményéhez. A kiváló teljesítmény eléréséhez a tehetség mellett szükség van kitartásra és szorgalomra, de a siker sok lemondással és áldozatvállalással is jár.

„Önök példaképek sokak számára a településen vagy a szakmában, hiszen tudtak másokért tenni vagy élni” – hangoztatta a parlamenti államtitkár, hozzátéve: a nemzet most elismerésekkel, díjakkal viszonozza azt, amit ők a közösségért, a nemzetért tettek.

„Egy nemzet akkor válhat erőssé, ha sok ilyen példaképük van, mint önök” – mondta az államtitkár. 

Az ünnepségen a Magyar Bronz, Ezüst és Arany Érdemkereszteket, a Bánffy Miklós-, a Bessenyei György-, a Csokonai Vitéz Mihály-, a Martin György-, a Móra Ferenc-, a Pauler Gyula-, a Sára Sándor-, valamint a Szinnyei József-díjat adták át.

A zentai születésű Kovács István filmrendező Sára Sándor-díjban részesült.