2024. április 19., péntek
FOCIMIX

Semleges helyszínen a Nemzetek Ligája?

A koronavírus-járvány hatására néhány mérkőzést esetleg semleges helyszínen rendeznek meg a Nemzetek Ligájában. A Reuters értesülései szerint a helyszínváltozásokról a BL jövő vasárnapi fináléja előtt határoz az UEFA. A döntésnél figyelembe veszik, hogy Európa-szerte hogyan áll a vírushelyzet. Az UEFA szoros együttműködésre számít a válogatottakkal a nehéz helyzetben, amikor a semleges helyszínen történő meccsrendezést sem szabad kizárni a lehetőségek közül. Az UEFA jelenlegi szándékai szerint valamennyi találkozót zárt kapuk mögött rendeznék, ám néhány ország részéről felvetődött az igény, hogy ha korlátozásokkal is, de engedhessenek be szurkolókat. Magyarország mellett Lengyelországban engedélyezett a drukkerek belépése a futballstadionokba, és Franciaországban, valamint Svájcban is rendeztek már néhány találkozót korlátozott nézőszámmal. Magyarország ajánlatot tett semleges helyszínű rendezésre az UEFA égisze alá tartozó tétmérkőzésekre, amennyiben a világjárvány miatt azokra az eredeti helyszínen nem kerülhet sor. Az NL első két fordulóját szeptember 3–8. között rendezik a kontinens valamennyi nemzeti csapatának részvételével.

Simeone nem érinthetetlen

Enrique Cerezo, az Atlético Madrid elnöke szerint nem érinthetetlen a csapat vezetőedzője, Diego Simeone, de a csütörtök esti Bajnokok Ligája-búcsút követően mégis az argentin szakember pártját fogta. Az Atlético a lisszaboni negyeddöntőben 2:1-re kikapott a magyar válogatott kapus Gulácsi Pétert és a védő Willi Orbánt is foglalkoztató Leipzigtől. Cerezo csalódottságát fejezte ki, amiért nem jutottak elődöntőbe, és elismerte, hogy a vezetőedző rengeteg kritikát kapott, de ezekre elnökként nem fordít figyelmet. „Simeone sem érinthetetlen, és a tegnapi mérkőzés kapcsán valóban sokan nem értettek vele egyet. A csapatot azonban ő választja ki, akinek ez nem tetszik, az vegyen magának egy saját klubot, vásároljon saját játékosokat, és válassza ki a saját kezdőcsapatát” – nyilatkozta. Simeone 2011 decemberében vette át az Atlético irányítását, a klub edzőinek örökrangsorában a kispadon töltött időt tekintve a második helyen áll. Az argentin tréner vezetésével a madridi gárda 2013-ban megnyerte a spanyol Király-kupát, 2014-ben a bajnokságot és a spanyol szuperkupát. A BL-ben kétszer volt döntős (2014, 2016), az Európa-ligát és az európai szuperkupát egyformán két-két alkalommal (2012, 2018) hódította el. A La Liga elmúlt nyolc kiírásában dobogósként zárt. Simeone madridi szerződése 2022 nyaráig érvényes.

Egy meccs az FA-kupában

A 2020/2021-es idényben az FA-kupa minden fordulójában egyetlen mérkőzés dönt majd a továbbjutásról. Az angol szövetség közlése szerint eltörlik az újrajátszást, ezzel könnyítve a csapatok sűrű versenynaptár okozta nehéz helyzetén. A legrégebbi kupasorozat harmadik és negyedik fordulójában tradicionálisan második mérkőzést rendeztek az első meccs vendégegyüttesének otthonában akkor, ha az első találkozó döntetlenre végződött. További intézkedés, hogy a ligakupa elődöntőjében a megszokott oda-vissza vágó helyett ugyancsak egy mérkőzésen dől el a továbbjutás.

Atalanta: a bennmaradás a cél

Antonio Percassinek, az Atalanta elnökének következő idényre kitűzött célja, hogy a BL-negyeddöntős, a Serie A-ban bronzérmes csapata ne essen ki az olasz élvonalból. Percassi meglepően, de határozottan fogalmazott a céljaikat illetően. „Először is arra kell gondolnunk, hogy megmentsük magunkat” – utalt a bajnoki idényre. Hozzátette: ami ennél több, az számukra már fantasztikus eredmény. „Évek óta keményen küzdünk, és az az elsődleges célunk, hogy megőrizzük Serie A-s tagságunkat. Ez a valóság, és ez mindig is így volt” – nyilatkozta. Az együttes 2003 és 2011 között háromszor esett ki a Serie A-ból, majd jutott vissza azonnal a másodosztályban töltött egy-egy szezont követően. Az olasz élvonalban Gian Piero Gasperini vezetőedző 2016-os érkezését követően váltak tényezővé: kétszer El-részvételt érő helyen végeztek, majd tavaly és idén már bronzérmesként zártak, így BL-kvalifikációt szereztek.

Se U19, se U17

Az UEFA elhalasztotta az U19-es férfi Eb-t, míg az U17-es női kontinensbajnokságot törölte. A döntésről az UEFA közölte: a rendező országok szövetségeinek a járványhelyzet nem várt logisztikai, egészségügyi és gazdasági nehézségeket jelent, amelyeket mindenképpen csökkenteni akartak. Figyelembe vették továbbá a játékosok egészségének megóvását, valamint szerették volna minimalizálni a járvány terjedésének esélyét. Eredetileg júliusban rendezték volna meg Észak-Írországban az U19-es férfi Eb-t, amelyet most két részre bontottak. A csoportkör találkozóit novemberben játsszák le, a továbbjutók viszont csak jövő márciusban térnek majd vissza a helyosztókra. A csoportok első két helyezettje az elődöntőbe jut, a harmadikokra pedig rájátszás vár, amelynek győztese kijut a 2021-es U20-as vb-re, amelyet Indonéziában rendeznek. Az U17-es női Eb-re eredetileg májusban Svédországban került volna sor, a mostani döntés értelmében viszont egyáltalán nem rendezik meg a tornát.