2024. április 20., szombat
SZERB NEMZETI BANK

Könnyebb hitelfelvétel, könnyebb törlesztés

Ideiglenes intézkedésekről döntött a Szerb Nemzeti Bank Végrehajtó Bizottsága azzal a szándékkal, hogy a lakosság számára könnyebben hozzáférhetővé tegye a lakáshiteleket, és kedvezőbb feltételekkel lehessen ezeket törleszteni. A jegybank erről szóló közleménye kiemeli, hogy az új előírásokkal egyúttal az építőipart szeretné támogatni.

A központi bank végrehajtó szervének határozata szerint az országban működő bankok ezentúl akkor is jóváhagyhatnak lakáshitelt, ha a megvásárlandó lakás még 80 százalékban sem készült el. Eddig a 80 százalékot tekintették feltételnek a kölcsön jóváhagyásához. Első lakás vásárlása esetén ugyanúgy érvényesek a kedvezmények, mint korábban. A második határozat a hiteltörlesztés könnyítését szolgálja. Lényege, hogy a bankok az idén és jövőre azoknak az ügyfeleknek, akik e döntés életbe lépése előtt vettek fel bankkölcsönt, felkínálják a hitel futamidejének meghosszabbítását, maximum 5 évvel – ha időközben a kliens fizetőképessége nem változott. A harmadik döntés lehetővé teszi, hogy a bankok 2 évre 90 000 dináros készpénzhitelt hagyjanak jóvá olyan személyeknek is, akik egyébként nem az illető bankban nyitott folyószámlára kapják fizetésüket vagy nyugdíjukat. A Szerb Nemzeti Bank legújabb, átmeneti jellegű határozatait 2021 végéig alkalmazhatják a bankok.