2024. április 20., szombat

A rendes srác nyert

„Az autósport-történelem legintenzívebb fináléja” – ezzel a hangzatos szlogennel harangozták be a Formula–E 2019/2020-as szezonjának utolsó futamait, amelyeket a járvány miatt rendhagyó módon bonyolítottak le. A nagy autógyártók és sztárversenyzők garmadáját felvonultató elektromos sorozat öt versenyt futott le a kényszerszünet előtt, majd több állomást töröltek az illetékesek, az utazási nehézségek miatt pedig végül váratlan döntést hoztak: úgy fejezik be a szezont, hogy kilenc nap leforgása alatt hat futamot tartanak meg a berlini Tempelhof repülőtéren, ahol szabadabb tér nyílik a pálya kialakítására. Így két versenyt a fordított, kettőt az eredeti menetirányban, kettőt pedig módosított vonalvezetésen futottak.

Mivel a teljes szezon több mint fele zajlott le ezekben a napokban, a tabella élmezőnye pedig rendkívül szoros volt, megtippelni sem lehetett, ki végez a legtöbb ponttal a végén. Aztán a télen éppen lendületbe jövő, a pontverseny élén álló António Félix da Costa váratlanul gyorsan eldöntötte az ügyet: az első két napon a fő esélyesek közül egyedül ő tudta magát erősen kvalifikálni, s miután kétszer is nyert a pole-ból, óriási pontelőnyt dolgozott ki mindenki mással szemben. Innen már csak gazdálkodnia kellett az előnyével, és végül a negyedik berlini futamon elért második helyével bebiztosította első bajnoki címét az FE-ben, miközben csapata, a DS Techeetah másodszor lett konstruktőri bajnok. A 28 éves portugált érdemes bajnoknak tartja a paddock népe: a botrányoktól mentes Da Costa hatodik éve van ott a mezőnyben, de most először ülhetett bajnokesélyes autóba, és rögtön le is győzte csapattársát, a kétszeres címvédő Jean-Éric Vergne-t. A közvélemény egyetért abban, hogy most tényleg „egy rendes srác” nyert, ami ritkaság az autósportban.

Persze nem telt el őrült történések nélkül ez a rendkívül kimerítő hatfutamos menet, és hogy a bajnok mögött mennyire szoros maradt a pontállás, azt jelzi, hogy az utolsó négy versenyen a tabella aktuális 9. helyezettje ugrott fel a 2. pozícióba. Szerzett egy győzelmet a BMW-vel a fiatal Maximilian Günther is, akit a német sajtó Elektro-Schumiként kezdett el emlegetni. Az utolsó futamon pedig kettős győzelemmel, Stoffel Vandoorne vezetésével először ért fel a csúcsra a Mercedes, így már debütáló szezonjukban a 2. és 3. helyen zárva a két bajnokságot.

Az utolsó nap végén az F1-es futamgyőztes Felipe Massa váratlanul közölte, két év után elhagyja csapatát, a Venturit és valószínűleg a sorozatot is. A brazil nem találta a ritmust az FE-ben, tavaly egy dobogót, idén már csak három pontot szerzett.

A győztesek: 1. futam – António Félix da Costa (DS), 2. futam – António Félix da Costa (DS), 3. futam – Maximilian Günther (BMW), 4. futam – Jean-Éric Vergne (DS), 5. futam – Oliver Rowland (Nissan), 6. futam – Stoffel Vandoorne (Mercedes).

A bajnokság végeredménye, pilóták: 1. Da Costa 158 pont, 2. Vandoorne 87, 3. Vergne 86, 4. Buemi 84, 5. Rowland 83 stb.

Csapatok: 1. DS 244 pont, 2. Nissan 167, 3. Mercedes 147, 4. Virgin 121, 5. BMW 118 stb.