2024. április 18., csütörtök

Szabadtéri órák és maszkos felelések

Az iskolák dönthetnek az oktatás megszervezésének módjáról

A járványhelyzet óriási kihívás elé állítja az iskolákat, hiszen nem mindegy, hogy miként szervezik meg az oktatást. Mindegyik intézmény más feltételekkel rendelkezik, hiszen nem mindegy, hogy hány diákja van egy-egy iskolának, illetve az sem, hogy hány tanterem van az épületben. Az oktatásügyi minisztérium a napokban továbbította az iskolaigazgatók számára az oktatás megszervezéséről szóló javaslatokat. Egyik intézményvezető sincs könnyű helyzetben, hiszen alkalmazkodniuk kell a körülményekhez, és annak tudatában kell elkészíteniük az órarendet, hogy ne terheljék túl a pedagógusokat és a diákokat. A szabadkai Október 10. Általános Iskolában Đurić Kiss Melinda igazgatónőt arról kérdeztük, hogy miként szervezik meg az oktatást az intézményben, illetve milyen előírásokhoz kell tartaniuk magukat a tanulóknak és a dolgozóknak.

Đurić Kiss Melinda igazgatónő (Fotó: Gergely Árpád)

Đurić Kiss Melinda igazgatónő (Fotó: Gergely Árpád)

Az oktatásügyi minisztérium utasítása szerint az órán legfeljebb 15 gyerek tartózkodhat a tanteremben. Hogyan tudják ezt kivitelezni abban az esetben, ha egy harminc vagy egy huszonnégy fős osztályról van szó?

– A nagy létszámú osztályok, vagyis azok, amelyekben több mint 15 tanuló van, csoportokra lesznek bontva. Egy tanteremben maximum 15 gyerek tartózkodhat. Az oktatási intézményeknek megoldást kell találniuk arra, hogy ha a tanulók csoportokra lesznek osztva, ki fog velük foglalkozni. Mindez magával vonja azt is, hogy több tanteremre lesz szüksége az iskolának. A mi esetünkben ez kivitelezhető. A nagyobb iskoláknak több gondjuk lesz a tantermek biztosításával, mint a miénknek. A minisztérium azt javasolja, hogy minél több órát tartsunk a szabadban. Mi három ilyen tantermet fogunk kialakítani az udvarban. Van három kinti tantermünk, zöld területekre fogunk kivinni székeket és asztalokat. Lesz elég tanterem, és a gyerekek kint lesznek a szabadban. Napközis oktatás is lesz. Ennek során is be kell tartani az előírásokat.

Milyen javaslatokat kaptak a minisztériumtól a felsősökre vonatkozóan?

– A határozat szerint az iskoláknak nem muszáj a kombinált oktatási modellt választaniuk. A felsősök távoktatásban is tanulhatnak. Az oktatási intézmények autonómiát kaptak, hogy a szülőkkel való megbeszélés után döntsenek arról, melyik a számukra megfelelő modell. A szülőket nem lehet kötelezni semmire. Saját belátásuk szerint tudnak dönteni. A tanítóknak és tanároknak lesz nehéz, mert nemcsak az iskolában kell órákat tartaniuk, hanem azoknak a diákoknak is, akik távoktatásban tanulnak.

Szabadtéri tanterem vidám környezetben (Fotó: Gergely Árpád)

Szabadtéri tanterem vidám környezetben (Fotó: Gergely Árpád)

Mi a helyzet azokkal a tanárokkal, akik több iskolában dolgoznak?

– Ez nagyon sok tanárt érint. Nálunk a tanári kar 60–70 százaléka más iskolában is tanít. Az oktatási intézményeknek meg van adva az autonómia, hogy döntsenek az oktatás formájáról és annak megszervezéséről, illetve az órarend elkészítéséről és a csengetési rend meghatározásáról. Ez óriási kihívás lesz minden iskola számára, hogy miként fogjuk ezt összehozni, összehangolni. A jövő héten tartunk egy tantestületi gyűlést, és összehívjuk a szülők tanácsát is. Ekkor döntjük el, hogy miként fog kinézni az órarend. Valószínű, hogy azok a tanárok, akik nem tudják megtartani az óráikat a tanteremben, távoktatásban fogják. Fontos, hogy meg legyenek tartva a tervezett órák.

Milyenek lesznek a testnevelésórák?

– A minisztérium azt javasolja, hogy ameddig csak lehet, kint a szabadban legyenek tornaórán a gyerekek. Csoportokra lesznek osztva, és az órán ügyelniük kell a kötelező távolság betartására, tehát fizikailag nem érhetnek egymáshoz. Mivel csapatsportok nem lesznek, az órákon az egyéni tornagyakorlatokon és az egészségügyi nevelésen lesz a hangsúly.

Mely tantárgyakat tudják előadni az iskolában?

– Vannak olyan tantárgyak, amelyek prioritást élveznek, például a természettudományi tantárgyak: a kémia, fizika, matematika, földrajz, biológia. Az a hét tantárgy, amely a nyolcadikosok kisérettségijén szerepel, mindenképp meg lesz tartva az iskolában mindaddig, amíg a járványhelyzet megengedi. Lehetőség szerint a többi tantárgyat is megpróbáljuk belefoglalni az órarendbe, hogy a diákok azokkal a tanárokkal is találkozzanak, akik ezeket előadják. A kisérettségi hét tantárgyára fogunk összpontosítani, hogy a diákok minél többet találkozzanak a tanárokkal, akik el kell, hogy magyarázzák például a matematika- és fizikafeladatokat.

A szünetekben fertőtleníteni kell az iskola helyiségeit. Hogyan lehet ezt megoldani?

– Az iskola köteles minden váltás után fertőtleníteni a helyiségeit. Erre húsz percet irányoztak elő. Mi úgy csináltuk meg az órarendet és a csengetési rendet, hogy erre fél óra legyen. Minden felületet, minden tantermet, belső teret fertőtleníteni kell, tehát a folyosókat, a kabineteket, az irodákat, a tanárit, a mellékhelyiségeket. A diákoknak és a tanároknak is ügyelniük kell a higiéniai szabályok betartására. Az iskolában maszkot kell viselni. A tanulók csak akkor vehetik le a maszkot, amikor beülnek a tanterembe. Minden óra után, a mellékhelyiség használata után fertőtleníteniük kell a kezüket. Akkor is használniuk kell a kézfertőtlenítőt, amikor belépnek az iskola épületébe, és akkor is, amikor kimennek az udvarra. Ha a gyerek elhagyja a tantermet vagy kimegy a táblához, rögtön fel kell tennie a maszkot. Az iskola számára a legfontosabb, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy megőrizzük a dolgozók és a diákok egészségét. Teljes felelősséggel kell mindannyiunknak viselkedni.

A termekben legfeljebb 15 diák tartózkodhat (Fotó: Gergely Árpád)

A termekben legfeljebb 15 diák tartózkodhat (Fotó: Gergely Árpád)

Mi a helyzet abban az esetben, ha valaki megfertőződik?

– Az iskolának kell, hogy legyen egy kijelölt helyisége, egy úgynevezett izolációs szobája. Ez a terem arra szolgál, hogy elkülönítsük azt a tanulót vagy tanárt, akinél észleljük a fertőzés tüneteit. Ha ennek jeleit tapasztaljuk valamely diáknál, ebben a helyiségben kell tartózkodnia mindaddig, amíg a szülő nem jön el érte. Az igazgatónak értesítenie kell az orvosi rendelőt és az iskolaigazgatóságot. A szülők dolga, hogy kövessék a gyerekek állapotát. Úgy kell elengedniük őket az iskolába, hogy nincs egyetlen tünetük sem. Be kell tartani az előírásokat, és nagyon nagy komolysággal, felelősséggel kell hozzáállni ehhez a helyzethez. A legfontosabb, hogy mindenki egészségét megőrizzük.

Milyen előírások vonatkoznak a tanulókra akkor, amikor belépnek az iskolaudvarba?

– Az udvaron is tartaniuk kell a távolságot. Egyenként jönnek be az iskola épületébe. A bejövetelnél kétméteres távolságot kell tartaniuk egymástól. A kézfertőtlenítés után jönnek be az osztályterembe, ahol már mindenkinek meglesz a saját helye. Az osztályok nem fognak tantermeket cserélni. Mindenki végig ugyanabban a tanteremben lesz. Az a legfontosabb, hogy vigyázzunk egymásra. Ha nem így teszünk, akkor oktatás sem lesz.