2024. március 29., péntek

Koncert előírt távolságtartással

Newcastle-ben megmutatták, hogyan néz majd ki egy koncert a jövőben

A brit énekes-dalszerző Sam Fender, a newcastle-i Gosforth Parkban található Virgin Money Unity Arénában koncertet adott 2500 ember előtt. Az eseményen a nézőknek 500 emelt platform állt rendelkezésére, egymástól két méter távolságra. Egy-egy teraszon maximum öt ember foglalhatott helyet – derül ki a lonelyplanet.com cikkéből. Az Egyesült Királyságban ez az első nagyobb koncert a koronavírus-járvány kitörése óta, mely azt is megmutatta, hogyan lehet kivitelezni egy programot a szabadban a járványügyi ajánlásokat tiszteletben tartva.

Az egész folyamat során ügyeltek a távolságtartásra és a kontaktusok csökkentésére: a vendégek autóval érkeztek, mellyel egymástól két méterre parkolhattak le, az online vásárolt jegyeket a beléptetők a rendszám alapján ellenőrizték. Ezután szintén a távolság betartásával álltak sorban az egyes csoportok, majd megmutatták nekik a helyüket, ahol ételt és italt rendelhettek. A koncert végeztével a vendégek szintén egymástól megfelelő távolságot tartva hagyták el a helyszínt.

Ez az esemény egy koncertsorozat első része volt, melyen a következő hetekben a tervek szerint olyan előadók lépnek fel, mint Van Morrison, Bill Bailey, Ronan Keating, Supergrass és Adam Kay. Bővebb információk a helyszín weboldalán találhatók. Korábban az Egyesült Államokban is történtek kísérletek a nézők elszigetelésére.