2024. április 20., szombat

Albánok ezrei rekedtek a görög határon az új szabályok miatt

Albánok ezrei rekedtek az albán-görög határon pénteken, megpróbálva átlépni a határt, mielőtt életbe lép a negatív koronavírus-teszt bemutatásának és az egyhetes karanténnak a kötelezettsége - közölte az albán rendőrség.

A sorban mintegy 4000 autó zsúfolódott össze, több mint 20 kilométer hosszan a dél-albániai Kakavia határállomásnál, amióta a héten bejelentették a szigorított görög intézkedéseket.

Augusztus 16-ától naponta legfeljebb 750 ember léphet Görögországba Albániából. Három napnál nem régebbi koronavírus-tesztet kell bemutatniuk, és hétnapos karanténba kell vonulniuk.
Az új szabályokat azután hozták meg, hogy Görögországban újabb rekordokat ért el az újonnan megfertőződöttek száma.
Többen már harmadik napja várakoznak a határon. A görög egészségügyi hatóságok csökkentett létszámmal dolgoznak, és az átkelőt éjfélkor bezárják.
Az augusztus 16. előtti szabályok szerint a görög határt átlépő albánoknak koronavírus-tesztnek kell alávetniük magukat, de a személyi adataikat, tartózkodási helyüket megadva beléphetnek az országba.
Több ezer albán dolgozik Görögországban, egyebek mellett a mezőgazdaságban.
A rendőrség képeket tett közzé a nagy hőségben vizespalackokat osztogató rendőrökről.
Az albán külügyminisztérium közleményben tudatta, hogy a görög hatóságok vállalták, hogy felgyorsítják a határátlépést, óránként 200 helyett 300 tesztet végezve.
Albániában szintén rosszabbodott a járványhelyzet, csütörtökön rekordszámú - 154 - új fertőzöttet diagnosztizáltak. Több mint 210 ember halt meg a járvány kezdete óta a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19-betegségben.