Volt egyszer egy Újvidék 227.

Minden kornak, így az első világháborút megelőzőnek is, a városrendezés a leggyakrabban bírált területe.

Ami az első világháborút követő időszakban aktuális volt, azt a korabeli sajtó „egyszerű és kézzelfogható” megoldásokként jellemezte. A mellékes megoldások viszont, minden jel szerint, könnyen napirendre kerültek, és könnyen kaptak megfelelő hivatalos jóváhagyásokat is. Így vált köztudottá, hogy az új városfejlesztési tervek a még ki nem épített Duna-part felé irányították a város terjeszkedését. A már 1922-ben Vajdaság „fővárosának” titulált Újvidéknek városfejlődési szempontból akkor még nem volt meg az igazi, „nagyvárosi jellege”, és ezt nem „respectálták” az újnak számító Limán városrészben folytatott építkezések sem, úgy a Kis-Limánnak nevezett városrészben, mint a homokkal feltöltött Nagy-Limánon sem. A város fejlesztésével foglalkozó mérnökök szándéka világos volt: a „nagyvárosi jelleget” megadó palotasor felépítésének a Duna-parton kellett volna megtörténnie, hogy a város így kapja meg ezt az óhajtott kinézést. Ez pedig nem volt más, mint a „nyugati államok folyóparton épült városainak” a mintája. Erre az akkori vélemények szerint egy „speciális építési szabályrendeletet kellett volna hozni”, amellyel a Duna-parton csak nagy, háromemeletesnél nem alacsonyabb bérpalotasor kiépítését kellett volna megvalósítani. Lévén, hogy akkor „Novisad szűk és görbe utcáival, városépítészeti szempontból, szerencsétlen alkotásnak” tűnt az akkori modernségre törő városrendészeknek, ez más városrészben nem volt kivitelezhető. A folyópart rendezését vagy bármilyen más beavatkozást pedig, a „nyugati ízlésnek megfelelően”, nagyobb befektetés nélkül már akkoriban sem lehetett egyszerűen valóra váltani.

A Trianont követő időszak egyik ilyen, széles körű és kecsegtető terve, az egykori Limán városrész kiépítési munkálatainak a kezdete volt. Ezen a területen, a hosszas és huzavonákkal terhelt határozathozatali folyamatot követően, „a város legmodernebb és legszebb részének” kellett volna kiépülnie. De minden jel szerint ez nem így történt. Az 1922-ben meghozott városrendezési terv értelmében a Limánon, ezen a mocsaras és nádas terepen, „művészi” városrészt kellett volna létrehozni. Ehelyett valószínűleg menet közben, mint ahogyan napjainkban is szokás, a „gyakorlatban” a terv változásokon esett át, és a nagyszabásúból, „mitsemmondó” építkezés jelei mutatkoztak. A „művészi villasorok” és „aestetikus pompás” épületek helyett, „ízléstelen, hosszú, csupasz tűzfalú házak” épültek. A parkokkal övezett villák helyett „rendetlen épületek” nőttek ki a földből. A szép ornamentika helyett „magas, sivár tűzfalak törtek a légbe”. Az alacsony gyári épületek mellett egy-egy „jobbízlésű villa” elveszett a körülötte éktelenkedő „ízléstelenségek” tömegében. A város közvéleményének elégedetlensége a „bérpaloták kiépítése” ellen a nem megfelelő helyen való kiépítésre vonatkozott, mondván, hogy bérpaloták a város más részein is felépülhettek volna, nem pedig a családi kertes villanegyednek szánt részben. Mert az új városrész kiépítésénél a „szépészetre” is tekintettel kellett volna lenni, mint ahogyan azt is el kellett volna dönteni, hogy „villanegyedet” építenek ki, ahol az esztétikai szempontok kerülnek előtérbe, vagy a városban észlelhető lakáshiány megoldására szerettek volna gyógyírt találni és kizárólag bérháznegyedet kellett volna tervezni. De a kettő keverékét szerencsétlen megoldásnak tartották már akkor is. Az akkori problémák igen hasonlítanak a mai városrendezéssel kapcsolatos nyitott, és folytonosan vitatott kérdésekhez. Ehhez még azt is hozzá kell fűzni, hogy a merész tervek megvalósítását az akkori gazdasági viszonyok és a „pénz elértéktelenedése” is akadályozta. Az akkori vélemény szerint a Duna-parton viszont a „kis családi házakkal kísérletezni annyit jelentetett, mint Novisad kisvárosi jellegét örökre megpecsételni és nagyvárossá való fejlődésének reményéről mindörökre lemondani”. Majd egy évszázad távlatából, az egykori gondok naprakész frissességgel kihatással vannak ma is. Ami csak azt jelentheti, hogy az akkori gondok megmaradtak, és sajnos még ma is megoldatlanok.