Harmincöt évvel ezelőtt, 1985 augusztusában, javában tartottak a szabadkai Városháza északi homlokzatának felújítási munkálatai. A munkálatok költségeit, amelyek 63 millió dinárt tettek ki, a szabadkai polgárok fedezték a két évvel azelőtt megszavazott helyi járulékból. A felújításról augusztus 18-án a Magyar Szó is beszámolt egy terjedelmes írásban. Ebben azt olvashatjuk, hogy a felújításnak rég be kellett volna fejeződnie, de ekkor már nyilvánvalóvá vált, hogy a kivitelezők az év végéig sem végzik el a munkát. A csúszást pedig „melléfogások sorozata” okozta. A Magyar Szó írásából például megtudhatjuk azt, hogy már a tervezést sem a megszokott módon végezték el.
„Persze, vita tárgyát képezhetné, kinek milyen és mekkora felelősségéről beszélhetünk, de az máris bebizonyosodott, hogy a tervezést nem lett volna szabad a szemmértékre alapozni, hogy szakkifejezéssel éljünk, a percepció alapján terveket készíteni esztelenség. Márpedig a zágrábi műemlékvédők távcső segítségével végezték az első »méréseket« és ennek alapján megsaccolták, mit kell felújítani és mit cserélni a homlokzaton. Anélkül, hogy tudták volna, hogy például milyen vastag a kőburkolat! Arról nem is szólva, hogy a tervezéskor senkinek sem jutott eszébe egy emelettel feljebb menni és a levéltárból kikérni a Városháza eredeti rajzait, amelyekből ládaszámra lehetett volna válogatni” – írta a napilap.
De nemcsak a tervezés hagyott kívánnivalót maga után, hanem a kőfaragó munkálatok is, amelyeket nem szabadkai vagy egy a város közelében lévő vállalat végezte, hanem egy bosznia-hercegovinai cég.
„A kőfaragó munkálatokat a bihaći Bihaćit végzi a rajzok alapján, méghozzá Bihaćon! Kőfaragó legyen a talpán, aki csupán a rajzok és fényképek alapján, az adott helyre pontosan illeszkedő elemeket tud faragni. Az utolsó porhintés és az akörüli vita helyett, hogy ki a hibás – a tervező vagy pedig a kivitelező – jobb lenne, ha a munkát a helyszínen végeznék – úgy ahogyan az ép ész diktálja. Értesüléseink szerint, okulva a mulasztásokon, ezután tán a helyszínen dolgozik a brigád.
A Városházán évek óta nincs karbantartó szolgálat, ezt a munkát egy házmester végezte. A karbantartó munkahelyére alig találtak embert, nem is csoda, hiszen a személyi jövedelem nem volt éppen kecsegtető. A munka viszont vonzó, így hát akadt, aki elvállalta. De arról szó sem volt, hogy a művelődési ház gondjait is a nyakába varrják, amikor a Városháza tatarozásán van a közvélemény szeme. A Kultúrotthon [mivel a képviselő-testület ekkoriban az új városházán ülésezett, a Városháza ekkoriban kultúrotthonként funkcionált] körüli botrány, amely a tavasszal pattant ki, egy fegyelmezetlenségbe fulladt rendezvény miatt tovább súlyosbította a helyzetet” – olvashatjuk a Magyar Szóban.
A fenti botrányos állapotok miatt nem csodálkozhatunk azon, hogy a Magyar Szó újságírója úgy fejezte be írását, hogy aggodalmát fejezte ki a felújítások sikeres befejezésével kapcsolatban.
„Szabadkán tönkrement már egy Pionírotthon, egy Ifjúsági otthon és most a Kultúrotthon is: a községi szervek döntöttek a feloszlatásáról, ami azonban nem oldotta meg a felhalmozódott anyagi és kádergondokat, csak súlyosbította őket. Mint hogy a műszaki vezető elment, a Műemlékvédelmi Intézet magára vállalta a munkálatok további kísérését, a Kultúrotthon, azaz a Városháza sorsa azonban továbbra is bizonytalan. A helyi járulékból begyűjtött pénz mindenesetre ott áll a Zanat kisipari munkaszervezet számláján, és az szerződésben kötelezte magát arra, hogy belefér a keretbe. Így hát mégis meg van a remény arra, hogy belátható időn belül felújul az északi homlokzat. Nem valószínű azonban, hogy csupán ez megnyugtatja a város polgárait, akik aggódó szemmel figyelik a szimbólummá nőtt kedvenc épületük sorsát.”
