2024. április 19., péntek

Az idén is hirdetőtáblákon a sikeresebb diákok

Az elmúlt napokban városszerte megjelentek a Tanulok+Tudok = Értékes vagyok feliratú hirdetőtáblák, melyeknek célja az általános és középiskolák kiemelkedő diákjainak népszerűsítése.

Az akciót a Társadalmi Felelősségtudat Népszerűsítésének Egyesülete az Újvidéki Polgárok Egyesületével együttműködve valósította meg. Az akció szervezőinek közleményéből kiderül, hogy a koronavírus-járvány miatt, amely kihatással volt az oktatás menetére és az összes iskolai versenyt is törölték, a hirdetőtáblákon ezúttal visszatekintenek a projekt elmúlt hat évének mindegyik, ifjú tehetségére, azokra, akik ebben az időszakban a várost ékesítették. Minden hirdetőtáblán láthatóak a projekt 2015-ös kezdete óta részt vevő diákok, közülük külön kiemelik azt a négy tanulót, akik az elmúlt kampányok során háromszor is szerepeltek már a bilboardokon az elért sikereikből kifolyólag. Ők a Jovan Jovanović Zmaj gimnázium volt tanulója, Teodora Stanišić, aki jelenleg a Technológiai Kar hallgatója, valamint a gimnázium jelenlegi diákjai: Marko Sladojević, Vukašin Đinović és Miroslav Grubić. Ezek a tanulók az elmúlt hat év során számos hazai és külföldi díjat szereztek, kimagasló eredményeket értek el a szerb nyelv és irodalomismeret, matematika, és az informatika terén, akárcsak a világtudományos olimpián is.