2024. április 19., péntek

Nyári szüneten az Izidában

Látogatás a sváb múzeumban, villámcsapás miatt tönkrementek a számítógépeik

 A bácsfeketehegyi Izida Anya- és Gyermekvédelmi Egyesület napközije minden évben beiktat a tevékenységébe nyári szünetet. Rövidebbet ugyan, mint az iskolai vakáció, mivel a felhasználóik igénylik a foglalkozásokat. Az idei szünidő kezdete előtti utolsó napon egy tartalmas és érdekes programban volt részük az Izida felhasználóinak, számolt be lapunknak Papp Julianna, az egyesület elnök asszonya.

– Felhasználóink egy olyan programban vettek részt, amely alkalmával a régmúlt találkozott a jelennel. Ellátogattunk a sváb múzeumba, amelyet néhány évvel ezelőtt létesített a Szeghegyi Német Egyesület. Ebben a létesítményben az egykoron a faluban élő svábok használati tárgyai és viseletei tekinthetők meg. Ez azért is volt megfelelő program számunkra, mert igyekszünk kihasználni a községünk nyújtotta lehetőségeket – tette hozzá az elnök asszony.

– Egy időben jártunk lovagolni, rendszeresen tekézünk, és így került sor a múzeumi látogatásra is. Helga Eisele, a Szeghegyi Német Egyesület elnöke rendszeresen ellátogat hozzánk és támogatja munkánkat, és így született meg az ötlet, hogy mi is látogassunk el a múzeumba. Tekintettel a járványhelyzetre, és mivel zárt térben csak korlátozott számú személy tartózkodhat, az Izida felhasználóit két csoportra osztottuk. Míg a csoport egyik fele a múzeumot tekintette meg és az előadást hallgatta, addig a többiek a szabadban kirakott asztalokon rajzoltak. Azt kapták feladatul, hogy vessék papírra a múzeum épületét. Végül Helga asszony öt régi tárgyat hozott ki a múzeumból, ezeket a jelenlevőknek fel kellett ismerniük, majd lerajzolni – számolt be Papp Julianna, majd hozzáfűzte, hogy ennek a nagyon szép kirándulásnak a keretében az Izida felhasználóiban tudatosulhatott, hogy egykoron más nép is élt a szomszédos faluban.

Az Izida napközijének utolsó munkanapja tehát egy izgalmas kirándulással zárult, amit két hét szünet követ. A munka a következő héten indul újra, és mindennap lesznek foglalkozások, mondta el az elnök asszony.

– Igyekszünk színessé tenni a foglalkozásokat a felhasználóink számára. Korábban eljártunk velük fürdeni is, de a mostani helyzet ezt nem teszi lehetővé. Továbbra is járunk majd tekézni és folytatódik a fűszer- és gyógynövények feldolgozása, mivel most érnek be a növények. Természetesen, a szappankészítő projektumunkat is visszük tovább, de új elképzeléseink is vannak – mondta Papp Julianna.

Végezetül azt is megtudtuk az elnöktől, a szünidő előtti héten egy anyagi károkkal járó természeti csapás érte őket. A Bácsfeketehegyen tomboló vihar során az egyesület székházának közelében villám csapott a villanyvezetékbe. Ennek következtében az Izidában két számítógép, az internet modem és a wifi router tönkrement. A keletkezett károk felét sikerült megjavítani, és reményeik szerint a foglalkozások újraindulásáig a két tönkrement számítógépet is megjavíttják.