2024. április 19., péntek

Megnyílik a bolgár határ?

Az idegenforgalmi irodák tulajdonosai még mindig nem mondtak le a nyári idényről, sőt folynak a tárgyalások Görögországgal, hogy bár a nyaralások egy részét meg tudják valósítani. Bulgáriából pedig olyan hírek érkeztek, hogy augusztus 16-ától lazítanak az egészségbiztonsági követelményeken.

Aleksandar Seničić, az Utazási Irodák Szerbiai Szövetségének (YUTA) igazgatója a koronavírus okozta károkra összpontosító idegenforgalmi konferencián kiemelte, az EU tagországainak polgárai iránt nincsenek olyan szigorú korlátozások, mint Szerbia polgárai iránt. Mint azt a B92 portál közölte,  tárgyalások folynak a görög nagykövetséggel, hogy akár PCR-teszt igénylésével a szerb állampolgárok is eljuthassanak a görög tengerpartra. Sajnos a tárgyalások kapcsán Seničić mérsékelt derűlátásra int. Legközelebb augusztus közepén módosítanak az EU listáján, és majd kiderül, Görögország hogyan dönt.

Kiemelte, Bulgária legvalószínűbb, hogy augusztus 16-ától enyhít a biztonsági intézkedéseken, és a nyaralók teszt nélkül is ellátogathatnak majd a keleti szomszédokhoz.

Montenegró esetében azonban nem vár előrelépést.

Seničić szavai szerint jelenleg nehezítő követelmény nélkül nyaralhatunk Bosznia-Hercegovinában, Albániában, Törökországban és Egyiptomban, így 35.000 szerbiai üdül ezen országok valamelyikében.