2024. március 28., csütörtök

Gyógyulj meg, Olivér!

Csak meghatottan tudok arról írni, ami a napokban Vajdaságban a virtuális térben történik: több mint tizenötezren fogtak össze, hogy megmentsék egy beteg kisbaba életét. Ilyen humanitárius megmozdulás, ennyi embert megmozgató akció még talán eddig sohasem volt vidékünkön, vagy legalábbis én nem tudok róla. A segíteni akarás olyan tempóban zajlik, ami csak ritkán fordul elő. Minden kicsi és nagy összegnek jelentősége van, hiszen nagyon sok pénzt kell összegyűjteni.

A bajmoki Pál Gajódi családnak tavaly decemberben kisfia született, aki az Olivér nevet kapta. Néhány hét után kiderült, hogy a baba spinális izomatrófiában, azaz gerinc eredetű izomsorvadásban (SMA) szenved, annak is a legsúlyosabb fajtája, az 1-es típusú jelent meg nála. Ez egy ritka öröklődő betegség, amit egy génhiba okoz, és a gerincvelő mozgató idegsejtjeinek a fokozatos elvesztését eredményezi. Az idegsejtek pusztulása izomsorvadást okoz. A leggyakrabban és legelőször a nyak és a törzs tartását végző izmok, majd a láb és karok azon izmai, amelyek a mozgásért felelnek, végül a bordákhoz kötődő, légzést támogató izmok bénulnak meg, sorvadnak el. A génterápiás kezelés megállítja ezt a folyamatot és élethosszig tartó hatása normális életet biztosít a ritka betegségben szenvedőknek. Ez a génterápiás kezelés 2,3 millió euróba kerül.

Pál Gajódi Olivér megsegítésére ezrek fogtak össze. A magyarkanizsai Gajdos Bajúsz Zsolna július végén Facebook-csoportot hozott lére és jótékonysági licitet kezdeményezett. A csoport szinte az első naptól kezdve iszonyatos gyorsasággal terebélyesedett. Hétfőn délelőtt már több mint 15 és félezer tagja volt, és több mint 2000 tárgyat, szolgáltatást és egyebet ajánlottak fel licitre a csoport tagjai.

Gajdos Bajúsz Zsolna mellett hat adminisztrátor kezeli az oldalt. Név szerint: Gégény Barbara, Ábrahám Lívia, Bazsó Alexandra, Bohota Andrea, Újvári Petra és Raffai Sára. Rajtuk kívül még hét moderátor is segít a munkában, azokat pedig, akik különösen aktívak a Vajdasági jótékonysági licit nevet viselő csoportban, segítőknek nevezik. Ők 69-en vannak.

Egészen megindító, hogy mi mindent kínálnak az emberek a bajba jutott család megsegítésére. A festőművészek és az amatőr festők saját képeiket, az írók és a költők saját dedikált köteteiket, mások gyermekkönyveket vagy egyszerűen csak kiolvasott, fontos köteteket kínálnak fel, de találunk itt felnőtt- és gyermekkerékpárokat, kanapékat, van, aki azt ajánlotta fel, hogy a licitálót kisminkeli, vagy arcápolásra hívja az adakozót. Találunk olyan bejegyzést is, hogy egy apartmanházban egy víkend eltöltésére hívják a nyertest, az étteremben egy vacsorára, többen egy-egy tortát kínáltak fel, mások bort vagy pálinkát és egy szabadkai városnézésre is lehet/lehetett licitálni (profi idegenvető ajánlotta fel munkáját). De van, aki azt kínálta fel, hogy lerajzolja a licitet nyerő házi kedvencét, egy zentai vállalat 250 négyzetméter kifestését ajánlotta fel anyaggal együtt, találunk itt fordítói munka-felajánlást, egy olyan fiatal színészt, aki verset mond a licitet nyerőnek, meg nagyon sok gyermekbútort, gyermekjátékot, szőnyeget, lábbelit, ruhát, lakberendezési tárgyat is. A kerti tóba való aranyhalak jól megférnek a hollóházi porcelánnal vagy a gobelin képekkel.

Kisebb-nagyobb összegekért kelnek el a felsorolt dolgok, a pénz pedig a kis Olivér megsegítésére megy. A licitcsoport kezelőinek legutóbbi bejegyzése szerint 4 847 419 dinár, 14 264 757 forint és 41 217 euró jött össze. Magyarországon és külföldön is gyűjtenek a bajmoki kisfiúnak.

Benne van ebben az összegben azoknak a kisiskolásoknak a pénzre váltott igyekezte és szeretete is, akik több településen is megszervezték, hogy limonádét, fánkot vagy más házi süteményt árulnak piacnapon, hogy így gyűjtsenek a bajban lévő kisbabának. Így történt ez Magyarkanizsán, Adán, Topolyán, Zentán, Csantavéren...

Több mint kétmillió euróra van szükség. Ez óriási összeg. Egyik licitcsoport-tag szóvá is tette, hogy a gazdag vállalkozóknak is hozzá kellene járulni az akcióhoz. Az oldal kezelői azonban nagyon intelligens módon helyre tették – az egyébként meggyőződésem szerint jószándékú beírás elkövetőjét –, hogy ez nem az a hely, ahol bárkit felszólítanak, bárkitől bármit számon kérnek. Valóban aprócska összegek szerepelnek még a nagyértékű festmények alatt is, ám a sok kicsi sokra megy.

Azokat pedig, akik gazdagok, és tudnának jelentősebb összeggel segíteni, nem kell külön felhívni, értesíteni, kérni tőlük, hiszen a közösségi oldalon dübörög a jótékonysági licit, a sajtó foglalkozik a témával, én elvárnám, hogy maguktól, névtelenül fizessenek be egy akkora összeget, amekkorát egy kisnyugdíjasnak jelent az 500 vagy 1000 dinár, amit kifizetett egy limonádéért vagy egy könyvért.

Nem feltétlenül kell licitálni, a számlaszámokra anélkül is be lehet fizetni, hogy bármit vennénk.

Bízom az emberségességben, bízom az összefogásban (lám, a licitcsoport is működik), de leginkább abban, hogy összejön a szükséges összeg, és Budapesten Olivér megkaphatja a génterápiát és megfékezhetik a betegségét.

Gyógyulj meg, Olivér! Segítünk!

Licitál-e a jótékonysági felajánlásokra a közösségi oldalon?

Mindenképpen: 12%

Csak ha megtetszik valami: 15,5%

Nem: 72,5%