2024. április 19., péntek

Ki lesz az új kormányfő?

Ana Brnabić: A kérdésben az dönt, akinek erre alkotmányos joga van

Türelmetlen a média, ugyanis még mindig nem lehet tudni, hogy ki kerül az újonnan alakuló kormány élére. Felmerült a kérdés, hogy vajon Ana Brnabić, a jelenlegi kormányfő tölti be ezt a posztot újra, vagy Aleksandar Vučić államfő Branislav Nedimovićnak, a jelenlegi mezőgazdasági miniszternek szavaz bizalmat. Brnabić hétfői nyilatkozata szerint az a személy fogja a döntést meghozni, akit az Alkotmány erre felhatalmaz.

A parlament (Fotó: Miklós Hajnalka)

A parlament (Fotó: Miklós Hajnalka)

A kormányfő mai kruševaci látogatása során, ahol a Rasina kaszárnyában megnyitott kórházat tekintette meg, a sajtótájákoztató során arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy ki lesz az új kormányfő azt válaszolta, hogy büszke arra, hogy a Szerb Haladó Párt tagja, hiszen a párt soraiból számos kollégája szakmailag felvértezve be tudná tölteni a kormányfő helyét, míg ő szívesen áll az elnök és a párt rendelkezésére. Kiemelte ugyanakkor, a döntést olyan személy hozza meg, akinek erre alkotmányos joga van. Aleksandar Vučić tesz majd javaslatot, míg pártja, amely a köztársasági képviselőház többségét képezi, szavaz majd a kormányfőjelöltről, illetve az új kormány összetételéről.

Brnabić korábbi televíziós szereplése során kiemelte, hogy tudomása szerint Vučić két személy közül fog választani, az egyik kormányfőjelölt ő, a jelenlegi kormányfő maga. A másik jelölt személyéről viszont nem kívánt semmit mondani, csupán azt emelte ki, hogy ő is párttársa és teljes válszéleséggel támogatja majd, amennyiben az államfő mégis vetélytársa mellett dönt.

Az államfő pénteki sajtótájékoztatóján jelen volt Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter és Branislav Nedimović is. Az újságírók azonnal feltették a kérdést, hogy Nedimović jelenléte jelentheti-e azt, hogy ő Vučić kormányfőjelöltje, és arra is kíváncsiak voltak, miért tart ilyen sokáig a kormányfő személyének megválasztása. Vučić a kérdésekre nem adott egyértelmű választ, ám elmondta, hogy még mindig folynak a politikai tárgyalások, és ezen a héten kezdik meg a kormányalakítás kapcsán a tárgyalások második körét. Szeretné jól átgondolni, mielőtt a kormány élére javasol valakit – mondta.

Az államfő pontosította, hogy ezen a héten már egyes, közelebb álló pártok képviselőivel megkezdik a tárgyalásokat, míg a jövő héten a többi párttal folytatnak beszélgetéseket. Ez alapján szűkítik majd a kört azokra, akik részt vehetnek a kormány alakításában.

Arra sincs pontos válasz, hogy mikor alakul meg az új kormány. Az államfő korábbi kijelentései szerint az alkotmány értelmében az új kormánynak legkésőbb november 3-áig kellene megalakulnia, ez jelentősen korábban, még augusztus végén megtörténik.

Még meg sem alakult a kormány, de már egyes politikai elemzők arról cikkeznek, hogy nem tart majd sokáig, vagyis nem lesz képes fennmaradni a négyéves mandátum végéig. Zoran Stojiljković az N1 Televíziónak adott nyilatkozatában arra mutat rá, hogy Vučić ígérete a kormányalakítás kapcsán, határossá tette a tárgyalásokat, és várhatóan augusztus végéig összeáll az új kormány, ám az nem lesz fenntartható. Az előrehozott választások próbakörét a 2022-ben várható belgrádi önkormányzati választások jelentik majd.

Stojiljković, aki egyben a Függetlenség Egyesült Ágazati Szakszervezet elnöke is, arra mutatott rá, hogy a kormányfő csak olyan személy lehet, aki élvezi Vučić bizalmát. Ő egyébként Zoran Đorđevićet, a jelenlegi munkaügyi, foglalkoztatási és szociális védelmi minisztert is esélyesnek látja erre a posztra, hiszen munkája során eredményt tudott felmutatni és a szociális-gazdasági tanács is érdekegyeztetés mentén működött. Szavai szerint a jelenlegi helyzetben, amikor intézményesíteni kellene a gazdasági fejlődést és a munkahelyek megőrzését, egy olyan kormányra és minisztériumra van szükség, amely ebben helyt tud állni.