2024. március 28., csütörtök

Zenta községben is jótékonykodtak Olivér javára

Pénteken Zentán, szombaton és vasárnap Felsőhegyen szerveztek adománygyűjtést

Példaértékű az a jótékonysági összefogás, amely mögé Vajdaság apraja-nagyja állt, s aminek célja a bajmoki Pál Gajódi Olivér beteg kisfiú kezeltetésének lehetővé tétele. Olivér ugyanis, mint erről napilapunkban már korábban is beszámoltunk, spinális izomatrófiában, azaz gerinc eredetű izomsorvadásban (SMA) szenved, s egy budapesti kórházban tudnák kezelni génterápiával. Ez viszont a szülőknek nagyjából 2 millió euróba kerülne. Tartományunk több községében is szerveztek különböző jótékonysági akciót Olivér megsegítése érdekében, amihez Zentán pénteken délelőtt, a város szívében lüktető piactéren, a Vöröskereszt helyi szervezetével karöltve zentai szülők is csatlakoztak, kisgyermekeikkel. A helybéli Európa pékség által felajánlott pogácsákat, a Zen Szóda szódaüzem által felajánlott szörpöket és szikvizet, illetve az édesanyák által készített süteményeket kínálták a nagy piacon vásárlóknak. A zentaiak ismét bebizonyították, hogy a nehéz időkben képesek összefogni és bebizonyítani jó szándékukat, ugyanis a tegnapi akció során
212 405 dinár és 60 euró gyűlt össze. Az összesen 219 605 dinárt kitevő összeget a Vöröskereszt zentai szervezete hétfőn utalja át Pál Gajódi Olivér számlájára – nyilatkozta Polyák Hajnalka, a kezdeményezés koordinátora.
– Ki pogácsával, sütivel segített, ki üdítőt, szódát adott, amit árulni tudtunk, természetesen mindezt Olivér megsegítésére. Már szinte nem is tudtuk követni, hogy ki jön oda a standunkhoz, s mit hozott, akkora volt a nyüzsgés. Sokan voltak, akik nem fogyasztottak semmit, nem kértek úgymond „cserébe” a pénzükért, csak bedobták az adományozni szánt összeget a vöröskeresztes kasszába, vagy a jótékony dunsztosüvegbe, s már mentek is tovább. Segíteni jöttek, adni, életet menteni. Olivér gyógyulása az első. Kétmillió euróba kerül a génterápia, amitől még messze van a család – ecsetelte Hajnalka, az akció koordinátora, és egyben azt is elújságolta, hogy augusztus 14-én, vagyis a következő pénteken az adakozni, illetve segíteni kívánók ismét megtalálhatják lelkes csapatjukat a zentai piacon.
Szombaton és vasárnap a Felsőhegyi Önkéntes Központ aktivistái a település piacán árusítottak különböző termékeket, s az ebből származó bevétellel járultak hozzá a beteg kisfiú kezeltetéséhez. A civil szervezet tagjai 53 410 dinárt gyűjtöttek össze a két nap alatt – számolt be napilapunknak Ősz Szabó Norbert, a Felsőhegyi Önkéntes Központ vezetője.