2024. március 29., péntek

Itthon nyaralunk

Magyarkanizsán a kempingben mindössze ötezer dinárba kerül a sátorhely bérlése egy egész hónapra

A hűvöst adó fák árnyékában nemcsak helyiek, hanem újvidékiek, nagykikindaiak, de túlnyomórészt szabadkaiak verték fel sátraikat az elmúlt hetekben. A tőszomszédságban kávézók, éttermek, medence, és persze a Tisza, a kempingben pedig a nyugalom. Pár lépésre pedig a nyüzsgés, ami leginkább a hétvégékre jellemző.
A kemping karbantartója, Gömöri József elmondta, hogy pénteken délután már nyolcvanhat helyet béreltek ki, és nemcsak sátorhelyeket, hanem többen lakókocsival érkeztek Magyarkanizsára.

Magyarkanizsai kempingező társaság

– A sátorhelyek 120 dinártól 220 dinárig bérelhetők, a lakókocsik után pedig nagyságuktól függően 230–250 dinárt kell fizetniük az itt üdülőknek. Azoknak is van lehetőségük elvonulni a rendezett területre, a hűvösbe, padokra, akik csak egy délutánt töltenek itt, nekik azonban csak jelképes összeget, társaságonként 120 dinárt kell fizetni az áramhasználatért, főzhetnek például kávét is, ha épp megkívánják. Úgy vélem, hogy csodálatos a hangulat itt a kempingben, amely tiszta, rendezett, és az emberek is odafigyelnek a rendre. Én útbaigazítom őket, hozzám fordulhatnak kérdéseikkel, esetleges kéréseikkel. Minden bizonnyal a járványhelyzet miatt is választják többen az itthoni nyaralást, de úgy gondolom, hogy nem csak ezért, hanem mert egyre szebb ez a mi kis környezetünk – mondta Gömöri József.
A tikkasztó melegben kisebb és nagyobb társaságok választották a hétvégén a hűvöst, ahol megpihentek, főzőcskéztek. Vannak, akik már hetek óta itt töltik a szabadidejüket, mások csak most érkeztek, vagy a szabadságuk alatt kempingeznek. Bicskei Zöldi Ritáék is úgy gondolták, hogy az idén a helyi nyaralást választják.
– Szerettük volna a szabadságot úgy tölteni, hogy az a gyermekinknek is maradandó élmény legyen, ezért döntöttünk a magyarkanizsai strand kempingrésze mellett. Itt is alszunk, délelőttönként a játszótéren töltjük az időnket, aztán lesétálunk a mólóra, megnézzük a Tiszát, és a medencében is szívesen lubickolnak a gyerekek. Maximálisan meg vagyunk elégedve mindennel. Mi csütörtökön jöttünk le, de az ismerőseink is mondták, hogy tiszta, rendezett, jó hangulatú hely, és nem is csalódtunk, mert valóban így van, mi is ezt tapasztaljuk. A lányaim közben a kajakiskolába is járnak, ami itt van a közvetlen közelünkben szinte – mondta Rita, akit már várt az öccse, aki épp csónakázni vitte a családot.
Kisebb-nagyobb társaságok is megfordulnak a kempingben, és maradnak több napon át. Vannak olyan helyiek, akik évek óta, szinte megszokásszerűen lejönnek, de olyanok is, akik először töltenek itt hosszabb időt. Egy népes társaságot épp főzés közben találtunk, a férfiak a fakanál mellett, a nők a gyerekekkel töltötték sziesztájukat. Közülük Erdélyi Tóth Edit mondta el, hogy egy hete vannak a kempingben.
– Egy hete vagyunk már itt a kempingben, ahol a szabadságunkat töltjük, és azért döntöttünk emellett, mert az idén a távolabbi célpontokat mellőznünk kellett. Így az idén első alkalommal sátrazunk, de az biztos, hogy nem utoljára! Tartottam az ittalvástól, de a gyerekeink nagyon élvezik, annál is inkább, mivel nagyon sok csoporttársuk itt van családostul. Mindennap leúszunk a gyerekekkel a Potisje-nyaralótól a kismólóig, ezt kötelezően megtesszük. A nagy társasággal sütünk, főzünk, jó hangulatban, barátiasan élvezzük a nyarat, magyarkanizsai módra. Bár hétfőn kezdünk dolgozni, de azon gondolkodunk, hogy meghosszabbítjuk a nyaralást olyan módon, hogy munka után is lejövünk – mondta Edit.