2024. március 29., péntek

Előzékenység, udvariasság, türelem

Nem értettem korábban, miért préselődnek fel az emberek a buszra, a troliba és utaznak fél lábon, tömegnyomorban két-három állomást, amikor perceken belül jön egy másik jármű, ami szinte üres. Számos megfejthetetlen jelenség volt számomra addig, amíg nem költöztem Belgrádba. A városban mindig mindenki rohan, mindenhol nagy a tömeg, a közlekedési dugók, a csúcsforgalom miatt pedig egy bizonyos idő után felborul a tömegközlekedés menetrendje, és egyáltalán nem biztos, hogy pár perc (vagy akár egy óra) múlva jön a másik jármű, vagy éppen a második, a harmadik busz nem lesz annyira tele mint az első...
Hat év után elmondhatom, ez egy neurotikus város, ahol a kommunikáció is gyors, az emberi kapcsolatok sem mélyülnek el, mindig mindenki mozgásban van, mindenki hangos, célratörő és az utcai forgatagba sokszor szinte beleszédül az ember. Ez egy olyan város, amit vagy megszeret az ember, vagy megszökik innen. Nekem szerencsém volt (talán), magába szippantott. Természetessé vált az idegesen rohanó tempó... Ám a kompromisszumokra egyébként nem hajlandó kétmilliós város, amely mindenkit a saját arcképére változtat, úgy tűnik képes változni. Az elmúlt hónapokban, a koronavírus-járvány megjelenése óta, folyamatos változáson megy keresztül Belgrád, vagy legalábbis a belváros.

Belgrád a járvány egyik gócpontja, és sokszor a lakosság fegyelmezetlenségéről szólnak a hírek, mégis... Soha nem gondoltam volna, hogy a gyógyszertár előtt türelemmel ki tudja bárki várni a sorát, hogy az utcák hétköznap délután szinte kiürülnek, hogy a város leglátogatottabb utcája, a Knez Mihailova már nem a vásárlókedvvel teli nőktől és férfiaktól, a külföldi turistáktól lesz hangos. Külföldi turistát csak elvétve lát az ember.
Fél éve még az a szabály volt érvényben, hogy abba a boltba a legérdemesebb bemenni, ahol a legnagyobb a tömeg, hiszen ott biztos jó árakon, viszonylag jó minőséget kínálnak. Most viszont hiába áll a kirakaton nagy betűkkel, hogy 70 százalékos árleszállítás, senki be sem néz. A divat mellékessé vált, mert sokan otthonról dolgoznak, bár szerintem sokkal inkább befolyásolja az embereket az, hogy nem tudják, meddig dolgoznak még... Különböző vállalatoknál folyamatos a munkaerő-leépítés. Éttermek, kávézók, ruhaüzletek, idegenforgalmi irodák zártak be a korábban legforgalmasabb utcákon. Egyre több kirakatra írják rá, hogy bezárás előtti végkiárusítás, vagy hogy az üzlethelyiség kiadó. A helyzet egyre súlyosabb nyomot hagy a városon is.
A koronavírus-járvány óta az utcákon most is sok ember van, de közel sem olyan sokan sétálnak, mint tavaly ilyenkor (pedig akkor még nyaralni is mentek az emberek). Lecsendesedett a város és bizonyos mértékben lelassult. Már az sem baj, hogy nem tart nyitva egész éjjel egyik-másik üzletlánc, egyre többen vannak azok, akik csak azt veszik meg, ami a legszükségesebb. Gyorsan be és gyorsan ki – ezen az elven működik a bevásárlás. Nem gondolkodik már senki azon percekig, hogy melyik mosószert emelje le a polcról. Egyiket, a kipróbáltat, vagy a legolcsóbbat...

A maszk mindennapossá vált. Boltba, intézménybe, zárt helyiségbe be sem megy senki anélkül, a buszon is ritkán látni olyan utast, aki nem tesz eleget ennek az előírásnak. És már senki sem préselődik fel a tömegközlekedési eszközre, mert már nincs tömeg. Aki teheti, inkább gyalog indul útnak, vagy kerékpárral, elektromos rollerrel, miközben semmilyen feltétel nem adott, hiszen a belvárosban szinte sehol sincs kerékpárút. Mondanom sem kell, hogy a forgalom, legyen szó kerékpáros, autós, vagy gyalogosforgalomról, szinte életveszélyessé vált.
Az előírások szerint Belgrádban mindenhol, az utcán is hordani kellene a védőmaszkot, legalábbis olyan helyen, ahol nem lehet betartani a 2 méteres távolságot. Egyre többen tesznek ennek a követelménynek is eleget (még nem büntettek meg senkit), elsősorban az idősebbek a legfegyelmezettebbek, hiszen még a házikedvenceik sétáltatásához is maszkot vagy arcpajzsot tesznek. Egyre több gyermekes családot látni, akik esetében a gyerekek is maszkot viselnek. Már nem ciki, divateszközzé vált. Különböző szimbólumok, üzenetek teszik a viselőjét egyénivé. Ennek ellenére a fiatalok, elsősorban a tizenévesek, még mindig nem szívesen teszik fel, zavarja őket. A huszonévesek is csak akkor, ha nagyon muszáj, és az ő számukra a szájmaszknéküliség oázisát a kávézók jelentik, vagyis azok kerthelyiségei, ahol egy jó beszélgetés mellett, maszk nélkül fogyaszthatják el hideg üdítőjüket, vagy sörüket. A naplemente, illetve a kávézók korai zárása (este 11 óra) után pedig az élet a parkokba költözik. A fiatalok tíz-tizenöten egy padon, vagy pad körül ülve, állva barátkoznak, zenét hallgatnak, gitároznak, énekelnek, társasjátékoznak... Legalább is a Tašmajdan parkban így történik. Nyár van, szünidő. Nem is csoda, hogy Belgrádban az Ada ciganlija Száva-tó szinte zsúfolásig megtelik ebben a tikkasztó hőségben. Mindenki a természetbe menekül, felfrissülésre vágyik. Bár a szakemberek szerint a koronavírus terjedése számára a víz nem természetes közeg, mégis a többezres tömegben a parton a távolságtartás betartása már gondot jelent.
Ennek ellenére, még ha nem is fél a város a fertőzéstől, tart tőle. A folyamatos kézfertőtlenítés, a felesleges cseverészés most egyre inkább elmarad. Az utcán, a boltban pedig elhúzódnak egymástól az emberek. A keskeny járdán sokan előzékenyebbek lettek. A járvány türelemre és udvariasságra tanította sokunkat? Talán. Bár inkább arra mutatott rá, csak úgy tudjuk megvédeni magunkat, ha mi magunk teszünk érte.