2024. április 19., péntek

Várakozó pályán

A bácsfeketehegyi művelődési egyesület két fontos eseménye is elmarad – Csak a színjátszócsoport próbái folynak

 A járvány miatt bevezetett gyülekezési tilalom nagy visszaesést jelent a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület munkájában. Az egyesület szakcsoportjai, egy kivételével, nem tudnak próbálni, és augusztus hónapban két jelentős rendezvényük is elmarad, számolt be lapunknak Hajvert Lódi Andrea, az egyesület elnöke.

Csak a Soma színtársulat próbál a szakcsoportok közül (Lakatos János felvétele)

Csak a Soma színtársulat próbál a szakcsoportok közül (Lakatos János felvétele)

– Augusztus 3-ától 7-éig lett volna a nagykunsági alkotótáborunk, amire nagyon sok izgalmas újdonsággal készültünk. Az idei évben is olyan 40–50 fős gyerekseregre számítottunk, de sajnos kénytelenek voltunk lemondani. Reménykedünk benne, hogy a későbbiek során valamilyen formában meg tudjuk tartani. Annál is inkább, mert ez lett volna a 25., és ezért is kerítettünk volna neki nagyobb feneket. Nemcsak kézműveskedés lett volna, hanem solymász- és íjászbemutató, történelmi előadás a kunokról, kunviselet-bemutató, stb. A kézművességen belül is lettek volna újdonságok, pl. bőrművesség a fiúknak. A kun tábor mellett még egy fontos augusztusi programunk lett volna, ami a 15 éves korosztályt érinti: a nagy vizsga, a tánciskola zárórendezvénye. A tánciskola 8 hetes folyamat Bácsfeketehegyen, amiből az első négy hét sikeresen lement. A gyerekek átvették az alaplépéseket, és pont a felénél megszakadt. A második négy hetet és a záróvizsgát nem tudtuk megtartani, ezért elég szomorúak a fiatalok – számolt be Hajvert Lódi, majd arról is szólt, hogy a rendezvények mellett az egyesület szakcsoportjainak munkája is szünetel, a 10 főnél nagyobb csoportok gyülekezési tilalma miatt. Az elnök elmondta, hogy ez alól egyedül a Soma színtársulat kivétel. Ők elkezdtek egy új színdarabbal foglalkozni, Tersánszky Józsi Jenő regényét, a Kakukk Marcit viszik színre. Jelenleg az olvasópróbák zajlanak.

A bácsfeketehegyi szüreti napokat hagyományosan szeptemberben szokták megtartani. A művelődési egyesület szakcsoportjai erre új produkciókkal készültek volna, hiszen a meggynapokra már nem tudtak elkészülni az új koreográfiákkal és produkciókkal, a járványhelyzet miatt. Hajvert Lódi elmondása szerint eredetileg úgy tervezték, hogy a csoportok júliusban tartanak szünetet és augusztusban újrakezdik a próbákat, amik télen kezdődtek és tavasszal szakadtak meg. Így lett volna elég idő befejezni a felkészülést és bemutatót tarthattak volna a szüreti napon. A mostani helyzet viszont azt vonta maga után, hogy augusztusban nincsenek próbák, így szeptemberben nem lesz mit felmutatni. Az elnök a produkciók elmaradása mellett abban is problémát lát, hogy a közösségnek nincs lehetősége a találkozásra.

– A gyerekeknél nyilván fokozottan probléma, hogy ötödik hónapja nem járnak közösségbe, a pár hetes júniusi időszaktól eltekintve. Hogy ez milyen hatással van rájuk, az majd megmutatkozik az ősszel. A 2020-as évet az ifjúsági programokra szerettük volna fordítani, amiből ugyancsak nagyon sok minden elmaradt. A fiatalok számára is nagyon fontos lenne, hogy legyen egy hely, ahol értelmesen együtt tudják tölteni az időt. Természetesen, ez a felnőttekre is vonatkozik, akiknek ugyancsak számít, hogy együtt lehessenek. Reméljük, hogy ez a 10 fős minimalizálás hamarosan megszűnik, és el lehet kezdeni valamit csinálni – fogalmazott Hajvert Lódi, majd hozzáfűzte, hogy az egyesület munkáját az is ellehetetleníti, hogy a pénzek sem érkeznek.