2024. április 25., csütörtök

„Nem csak ékszer kerül a kezembe…”

Olajos Annával a restaurálás kihívásairól beszélgettünk

A múzeumi munka egyik fontosabb – és egyben talán legtitokzatosabb része – a műtárgyak állagmegóvása, a sérült műtárgyak helyreállítása, a rajtuk-bennük keletkezett hibák kijavítása, vagyis a restaurálás. Ezért ahány műtárgy, szinte annyi egyedülálló probléma jelentkezik: hiszen más munkát kíván a restaurátortól egy XIII. századi megrepedt fa oltárkép összeillesztése, mást egy megsérült ötvös-remek, vagy éppen egy videóinstalláció helyreállítása.

E műhelytitkokról kíváncsiskodtam, amikor felkerestem Olajos Annát, az újvidéki Vajdasági Múzeum főrestaurátorát.

– Amikor restaurátorként bemutatkozom, mindenki elsősorban festményekre és kolostorokra gondol  – mondta a jeles szakember. – A Vajdasági Múzeumban leggyakrabban régészeti, történeti és néprajzi anyaggal találkozunk. Nagy múzeum ez, ahol több restaurátor-műhely működik, és általában anyagcsoportonként vagyunk szakosodva. Van szilikátműhelyünk, ahová  kerámia-, porcelán- és üvegtárgyak kerülnek helyreállításra, továbbá van fémes műhelyünk, valamint papír-, textil- és faműhelyünk.

„Idegnyugtató játék”

– A szilikátműhelyünkben elsősorban régészeti kerámiával foglalkozunk. Restaurálás szempontjából itt történnek a legnagyobb csodák! Általában kis fragmentumokban, darabokban kapjuk a tárgyakat. „Idegnyugtató játék” azután összekeresni az egymáshoz illő darabokat, amelyeket a megtalált törésvonalak mentén összeragasztjuk, és így például összeáll egy fél korsószerűség. A restaurátornak akkor szabad hozzákezdeni a kiegészítéséhez, ha legalább 60 százaléka megvan a daraboknak, és ha a tárgynak megvan a profilja.

Sokan művészeknek tartanak bennünket, habár tiltott a művészkedés ebben a szakmában. A munkához ugyan jó kézügyesség, alapos anyag- és gyártástechnológia-ismeret szükséges, a festményt restaurálónak ismernie kell a színeket, ám semmi egyedit nem szabad belevinnünk a restaurálandó tárgyba. Hogy a tárgynak például egy vagy két füle volt-e, azt a velünk együttműködő régész dönti el analógia és a kultúrtörténeti korokból származó edények ismeretében. A puskán hiányzó díszítés esetében keresem az interneten, hogy melyik is az, amelyik hozzá a legjobban hasonlít. A tárgyakat pedig olyan anyagokkal egészítjük ki, amelyek, amikor szükséges, gond nélkül eltávolíthatók anélkül, hogy megsértenénk a tárgy eredeti részét. A kiegészített résznek láthatónak kell maradnia, mert különben hamisítványt készítenénk. Más az, amikor azt kérik tőlünk, hogy eredeti tárgyról készítsünk másolatot. A kerámia tárgyak kiegészítése gipsszel történik, a fémtárgyakat azonban nem fémmel egészítjük ki, hanem műanyaggal. Elég, ha meggyújtjuk, akkor csak a fém marad meg. Cinezés, hegesztés és egyéb ipari beavatkozások nem jöhetnek számításba, mivel ezekből a tárgyakból nem lesz használatra alkalmas tárgy.

Sokszor felkérnek minket, hogy használati tárgyakat javítsunk. Néha tudunk segíteni, néha nem. A tárgyat ugyanis mi nem azért restauráljuk, hogy még száz évig használható legyen, hanem kiállításra szánjuk, hogy a látogató el tudja képzelni, hogyan nézhetett ki akkor, amikor még használták.

Hivatalosan 400 000 tárgy van a Vajdasági Múzeum gyűjteményében, amely gazdagabb, mint a Belgrádi Nemzeti Múzeum gyűjteménye. Igazi komplex múzeum vagyunk: régészeti, történeti, néprajzi és művészettörténeti anyagot gyűjtünk. A múzeum állandó kiállítása az idén június 12-én ünnepelte a 30. születésnapját. Tehát 1990-ben nyílt meg az állandó kiállításunk 2000 négyzetméteren. Azt hiszem, ebből a gazdag anyagból mindössze pár százalék van kiállítva. Történtek kis bővítések és meszelések, de az állandó kiállítás anyaga a három évtized alatt nem sokat változott.

Egyetem után alapos továbbképzés

Hogyan lettél restaurátor?

– Teljesen véletlenül kerültem a Vajdasági Múzeum fémműhelyébe. Valahogy ide, a múzeumba sodort az élet. Nem csak manapság, akkoriban sem volt könnyű munkát találni. Újvidéken, a Technológiai Karon szereztem oklevelet, méghozzá műanyagipari szakon. Nem sok közöm volt a fémekhez. Teljesen véletlenül hallottam valamit a restaurátor szakmáról. Az egyetem befejezése után, a nyolcvanas évek végén kétéves, budapesti szaktanfolyamra indultam, és azt be is fejeztem. A képzést, amelyre sikerült bejutnom, elsősorban magyarországi múzeumok alkalmazottjai részére szervezték meg. Abban az évben éppen régészeti anyag – kerámia és fém – volt napirenden. A szakma fortélyait tanultam meg Pesten, a Nemzeti Múzeumban, azzal, hogy jártunk ásatásra, például avarkori temetőbe, Budakalásznál. Megtanultam, hogyan kell beszállítani az anyagot múzeumba, hogyan kell mintát venni...

 Milyen kihívások elé állít a terepi munka?

– Akkor kérik a segítségünket a régészek, amikor nagyon különleges leletet találnak, és nekünk kell azt kiemelni egy az egyben, földlabdával együtt, hogy minél sértetlenebbül kerüljön ki a földből. Ha a régész véletlenül egy kerámiatárgyat egészben talál, az nagy poén, mert egyébként apró darabokra lelnek, és azokat össze kell rakniuk, mint a puzzle-t. Mi tudjuk, hogy a lelőhelyen meg kell erősítenünk a földet, azt körülvágjuk, és a földdel együtt behozzuk a tárgyat a múzeum műhelyébe, ahol szépen megmunkáljuk, hogy a tárgy épségben maradjon.

A Vajdasági Múzeumban az állandó kiállításon egy egész csontváz látható. Pár éve Pancsovánál is találtak egy nagyon különleges csontvázat. Majdnem kéthetes terepi munka várt ránk. Folyamatosan át kellett itatni a földet, aztán körbevágni, és az egészet kiemelni. Sikerült is kiemelni az egész sírt a csontvázzal együtt úgy, hogy a csontváz ne mozduljon el, és szerencsére csak két órára rá kezdett szakadni az eső, ami elrontotta volna a munkánkat. Most nem vagyunk gyakran jelen az ásatásokon, de hívásra kimegyünk.

Milyen tárgyak kerülnek a műhelyedbe?

– Fémrestaurátorként nemcsak ékszer kerül a kezembe, hanem ágyúgolyó, török szablya, őskori balta és minden más, hiszen két-háromezer éve léteznek fémtárgyak. Nincs lézerünk, de dolgoztam lézerrel. Gondoltam, ha én átéltem a lézeres műtétet, átéli a fémkapocs is, amelyet azzal tisztítok. A papírt talán nem merném lézerrel kezelni, mert lehet, hogy kigyulladna. Mindenre lehet használni, de attól még messze vagyunk.

Nagy meglepetések érnek

Hogyan tartod karban a meglévő tárgyakat?

– A múzeumi tárgyak közül a fémtárgyak, összehasonlítva például a szerves tárgyakkal, kevésbé érzékenyek. El kell róluk mondanom, hogy nem kedvelik a levegőt, főleg a nedves levegőt. A középkori vastárgyak különösen szeretnek korrodálódni, de velük is és az időszámításunk előtti fémekkel is, továbbá a római korból származókkal is tudunk mit kezdeni. Ám Isten mentsen meg bennünket a XX. századi tárgyaktól! Közöttük rengeteg hamisítvány van. Oda kell figyelni, hogy a restaurálandó ezüsttárgy valóban ezüst-e, vagy csak ezüstözött, vagy már az ezüstöt is a tárgy készítői különféle védőrétegekkel vonták be. A XX. század a legnagyobb kihívás a számunkra, mert a sok kombináció miatt néha nagy meglepetések érnek bennünket.

Hozzánk leginkább régészeti anyag kerül, és ezek mivel a földből kerültek elő, olyanok, hogy néha ki sem lehet nézni, milyen tárgyról van szó. Vastag korróziós réteg fedi őket, azonkívül még néha pár centiméteres föld és mészköves lerakódás. Az első lépés a komoly fotózás, kivizsgálás nagyítók alatt stb. A különleges tárgyat laborvizsgálatra is küldjük. Ezután kezdődik a konzerválási mód, amely mechanikai és kémiai tisztításból áll: az egyik nap fürdetjük, másnap pedig mindenféle apró szerszámmal tisztítjuk, keféljük. Attól függően, mekkora a tárgy és mennyire aprólékos, mennyire díszített, használunk szikét, vibrációs kalapácsot, ultrahangos fogászati tisztítót és egyéb szerszámokat. Megvan, hogy melyik anyagot miben fürdetjünk. Ha az első fürdő savas alapú, utána következik az öblítés, mechanikus tisztítás, majd a bázisban fürdetés, hogy a végén a tárgy semleges legyen. Főleg a vasat, azt külön stabilizálni kell. Amikor próbáljuk megállítani a korróziót, utolsó lépésként a tárgy védőréteget kap, és akkor már nem lesz nagyon fényes.

Amikor vegyszerekkel dolgozunk, bekapcsoljuk az elszívóberendezést. A kisebb műhelyrészben helyi elszívó fülke szívja el a port és a vegyszereket. Néhány héttel ezelőtt, amikor tisztítottam a múzeum előtti római köveket, úgy nézett ki a nadrágom, mintha disznóólban hemperegtem volna! Ezenkívül a nadrágomat a vegyszerek is tönkreteszik. Ez az egyetlen ilyen „fenszi” köpenyem, a többi mind lyukas.

A régész, történész elkészíti a tárgy digitális kartonját. Hogy a tárgy múzeumi tárgy legyen, leltári számot kap. A karton tartalmazza a fotót, a tárgy leírását: melyik korból származik, hol találták stb. Mi is készítünk róla fotódokumentációt. A méret, a súly megállapítása után következik egy fürdetés, utána kefézgetjük mindenféle fém- és műanyagkefével. A különféle fogászati szerszámokkal szépen lehet leszedni a fölösleget a tárgyról. A vizet desztilláljuk, mert csak desztillált vízzel szabad dolgoznunk. Kis vagy nagy kádban fürdetjük a tárgyat. Például egy római kori kis merőkanálszerű edénykét, amely nem bírná el a sok vegyszeres kezelést, jelenleg hónapokig csak szódabikarbónás desztillált vízben áztatjuk, hogy teljesen semlegessé váljanak a sók, amelyek lerakódtak a bronztárgy felületére.

A műhelyünk afféle boszorkánykonyha vegyszerekkel. Egyenárammal néha elektrokémiai tisztítást is végzünk, hogy  elektrolitikus redukcióval apró tárgyakon egy kicsit fellazítsuk  a korróziós rétegeket.

Mindennap más tárgyakat kapok restaurálásra, ami kihívás. Kísérni kell az új vegyszereket, az új bevonóanyagokat, amiket használunk, és természetesen az új módszereket. Néha nagyon aprólékos tárgyakkal bíbelődök, néha viszont fizikailag is nehéz tárgyakat kell fényesítenem, vagy az egészet megmunkálnom, amihez jó erőnlét is szükséges.

Milyen sorsra jutottak az idei időszakos kiállítások?

– A raktárban maradt anyagot időszakos kiállításokon bemutatjuk. A járványhelyzet miatt az idén csupán egy időszakos kiállítás valósult meg az újvidéki Dragan Radovanović munkáiból.

Idestova 10 éve veszünk részt a Múzeumok Éjszakája rendezvényen, és sok ember számára presztízsnek számít ezen az „éjszakán” végigjárni a múzeumokat, galériákat. Én azonban tíz év után is meglepődöm, illetve nem jól érzem magam, amikor a nagy látogatottságú éjszakán az újvidékiek megkérdezik: „Év közben is működik ez a múzeum?” Természetesen vannak olyan polgárok, akik év közben folyamatosan eljárnak a galériákba vagy az azok udvarában szervezett megnyitókra, előadásokra és más programokra.

Májusban mutattuk volna be a kézműves kiállítást, amelyet mi itt, a múzeumban magunk között „cipőcskék” néven emlegetünk. Valójában ez a kiállítás több szakmáról szól, nemcsak a cipész szakmát mutatjuk be cipőkkel és például a nagy nádtaposó, bádog csizmával.

Ami a szakmát illeti, talán lesz megfelelő utánpótlás. Az Újvidéki Művészeti Akadémián mesterfokon kétéves restaurálás szak nyílt, két tanítvány jár hozzánk szakmai gyakorlatra.