2024. április 20., szombat

Mesterségek Ünnepe az összetartozás jegyében

Összetartozunk alcímmel, rendhagyó módon rendezik meg idén augusztus 20. és 23. között a Mesterségek Ünnepét a budai Várban. Fellép mások mellett a Magyar Állami Népi Együttes, a Duna Művészegyüttes, Pál István Szalonna és bandája, megrendezik a folkTREND! divatbemutatót. A kézműves programok idén vidékre költöznek: országszerte hét helyszínen várják az érdeklődőket augusztusban és szeptemberben.

A Budavári Palota Oroszlános udvarában augusztus 20. és 23. között megrendezésre kerülő programsorozatra a járványügyi korlátozások betartása mellett ötszáz főig fogadják az érdeklődőket, a színpadi programok megtekintéséhez előzetes regisztráció szükséges – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

A Mesterségek Ünnepe idei kiemelt témája a fejrevaló viseletek. Ehhez kapcsolódva a rendezvényt szervező Népművészeti Egyesületek Szövetsége pályázatot írt ki népi kézműveseknek és dizájnereknek. A felhívásra mintegy 60 alkotás érkezett, a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt pályamunkákból kiállítást rendeznek. A díjátadóval egybekötött megnyitót augusztus 21-én 17 órakor tartják a Hagyományok Házában, ahol a tárlat szeptember 6-ig lesz megtekinthető.