A Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban az idén is két tanulót választottak a generáció diákjának. A képzőművészeti tagozaton egy kúlai háromgyerekes család középső gyerekére, Bodnár Valentinára esett a választás. Osztályfőnöke, Gubik Korina egy tehetséges, szorgalmas tanulót ismert fel benne.
– Valentina első pillantásra vékonyka kislánynak tűnik, akit össze lehetne törni, pedig valójában a négy év alatt végig a maximumot nyújtotta. Ő az a típusú művészpalánta, aki nyers tehetség: bármilyen feladatra kellett vállalkozni, mindig úgy teljesített, mintha felvételiről vagy évzáró osztályzatról lett volna szó. A négy éven át minden feladat egyformán fontos volt számára – mondta róla osztályfőnöke, aki szerint nemcsak az órákon teljesített jól, hanem szabadidejének a jelentős részét is az alkotásnak szentelte: ha éppen nem iskolai munkával foglalkozott, akkor egy rajzfüzetbe rajzolgatott. Emellett folyamatosan kutatott és kérdezett.
– Hat éve tanítok ebben az iskolában, ez alatt az idő alatt Valentina volt az egyetlen, aki olyan kérdéseket tett fel, amiket mások nem. Megkérdezte, mi a különbség a gvas és az akvarell között, ha mindkettőnek ugyanaz az alapanyaga és a kötőanyaga. Mitől akvarell az egyik, mitől gvas a másik? Ez egy nagyon érthető és logikus kérdés, mégsem tette fel más. A gvasban egyébként több a töltőanyag. Máskor egy szombati napon, reggel kilenckor kaptam tőle egy sms-t: „Tanárnő, a középkorban hogyan aranyozták az ikonokat?” – emlékezett vissza Gubik Korina.
Valentina tehetségét jól mutatja, hogy amikor negyedikesekként az volt a feladatuk, hogy a jobbkezesen bal kézzel, a balkezesek pedig jobb kézzel készítsenek el egy vázlatcsoportot, az ő munkáiban szinte észrevehetetlen volt a különbség. Osztályfőnöke szerint sokan a gyakrabban használt kezükkel nem képesek olyan munkákat készíteni, mint Valentina a másik kezével.
Azt is elmondta, hogy Valentina az osztálytársaival is jó viszonyt alakított ki.
– Könnyen beilleszkedett az osztályba, mert nagyon kedves személyiség. Nem az a típus, aki szerepeket vállal, inkább a szervezői munkát vállalta magára az osztályban. Irányítgatta, motiválta a többieket. Nem különc, de észrevehetően művész, a ballagási ruháját is saját maga festette meg. Ügyes, szerény és céltudatos lány, amit az eredményei is mutatnak. Széles körű az érdeklődése is, minden szaktantárgyból teljes mértékben megfelelt. A negyedik évet még úgy kezdte, hogy festészetre szeretne továbbmenni, ám már akkor megjelent a dilemma, hogy az illusztráció szakot is választhatná. Végül ez utóbbi mellett döntött, Újvidéken fog egyetemre járni. Hiába ez a legfelkapottabb szak, Valentina első volt a felvételi listán – mesélte osztályfőnöke.
Valentina számos megmérettetésről tért haza díjazottként. Első díjat nyert a Középiskolások Színművészeti és Filmművészeti Vetélkedőjén, a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén, az újvidéki Days of Fantasy versenyen, az apatini körzeti rajzversenyen, 2019-ben az országos rajzversenyen, valamint a Nemzetközi The Small Montmartre of Bitola elnevezésű rajz- és festészetversenyen. Az utóbbi versenyen Aranypaletta díjat is nyert, a tavalyi Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén pedig harmadik lett festészet kategóriában.
Kis településen nőtt fel, részben ezért döntött úgy, hogy Újvidéken tanul tovább – a város ugyan vajdasági szemmel nézve egyáltalán nem kicsi, ám mégiscsak jóval kisebb az olyan egyetemi városoktól, mint Belgrád. A döntésében az is megerősítette, hogy sok ismerőse, barátja folytatja ott a tanulmányait. Az illusztráció szakot pedig a széles körű érdeklődéséből kifolyólag választotta.
– Ez mindenféle technikát összefoglal. Ugyanúgy foglalkozhatok majd festészettel, rajzzal, szobrászattal, mint digitális technikákkal. Emellett gyerekkorom óta foglalkoztatnak a videójátékok és a hozzájuk hasonló érdekességek, így mindig hajlottam afelé, hogy videóval, animációval, concept arttal foglalkozzam. Az illusztráció másik formája is érdekel. Ez többet foglalkozik szövegillusztrációval, gyerekmesékkel, olyan dolgokkal, amikkel sokszor találkoztam gyerekkoromban – mondta el Valentina, akinek a sikereinek talán nem elhanyagolható része az az iskolai közeg, amiben az elmúlt négy évét töltötte. Ő maga is úgy értékeli, hogy sok mindent kapott általa.
– Máris hiányoznak az ottani napok, a kollégium, a pionírotthon, még az iskolai órák is. Az osztály! Nem tudom, hogy ez azért volt-e, mert nagyon jó osztályba kerültem, vagy inkább azért, mert az iskola önmagában is ilyen. Ha kellett, segítettek, máskor én segítettem másoknak, talán többet is, mint kellett volna, de szerettem hasznosnak érezni magam. Úgy éreztem, egyre többet tanulok, és ez fontos motivációt jelentett számomra.
