2024. március 28., csütörtök
VÍZILABDA

A Zvezda Milanović nélkül folytatja

A Crvena zvezda vízilabda szakosztálya a minap bejelentette, a jövőben nem folytatják az együttműködést Igor Milanovićtyal, minden idők egyik legjobb pólósával.

Baráti viszonyban, minden csetepaté nélkül váltunk el. Már korábban közölte a vezetőség, az anyagi keretük jelen pillanatban nem teszi lehetővé, hogy alkalmazzanak. Megértem, az utóbbi idők történései minden klub helyzetét megnehezítik, ilyen körülmények között nem is tudtunk volna eredményesen együtt dolgozni és megvalósítani az elsődleges elképzeléseinket, céljainkat” – mondta a történtekkel kapcsolatban Milanović, aki tavaly vette át a Crvena zvezda vezetőedzői pozícióját.

A legendás center irányításával a piros-fehérek a Regionális liga ötödik helyéig jutottak az elmúlt szezonban, míg a hazai kupában az elődöntőben kaptak ki a későbbi győztes kragujevaci Radničkitől. Milanović a Szuperligában nem vezethette a csapatot, hiszen az a koronavírus-járvány kitörése miatt az el sem kezdődött.

Az edzői posztot Aleksandar Filipović veszi át, aki már korábban is irányította az együttest.

NŐI MAGYAR KUPA

Meglepetés Egerben

Menczinger Kata és Czigány Dóra vezérletével az esélytelenebbnek vélt Eger hazai pályán meglepte a papíron erősebb keretet felvonultató Ferencvárost a női magyar kupa A csoportjának 3. fordulójában – Szilágyi Péter gárdája kitűnő csapatjátékkal és bravúros egyéni megmozdulásokkal 15:14-re legyőzte a fővárosiakat. A zöld-fehéreknél hiába nyújtott kiváló teljesítményt az 5 találatig jutó Tóth Csabai Dóra és a 4 gólt jegyző Illés Anna, a többiek nem tudtak felnőni a feladathoz. A válogatott fiatal erőssége, Vályi Vanda még észrevehetően keresi helyét a csapatban, beilleszkedésével várhatóan a Fradi ütőképessége is javul. Az a csoport másik mérkőzésén az UVSE könnyen verte a Szentest (22:8).

A B csoportban a III. kerületi TVE remekül kezdett a BVSC ellen, szinte végig irányította a mérkőzést, ám Petrovics Mátyás csapata minduntalan felzárkózott és egyenlített, végül pedig jobb hajrájának köszönhetően 14:13 nyerni is tudott. Hazai oldalon Kudella Panna ezúttal is kitűnt (4 gól), míg a vendégeknél Farkas Tamara (szintén 4 találat) játszott gólerősen. A B jelű ötös másik mérkőzése, a Dunaújváros–Szeged találkozó magabiztos hazai sikert hozott (25:9), Gurisatti Gréta, Szilágyi Dorottya és Garda Krisztina az első mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is remekelt, előbbi kettő 5-5 gólt szerzett, míg a csapatkapitány négy találattal járult hozzá az újvárosi sikerhez.

A sorozat 4. fordulójára csütörtökön kerül sor.

Eredmények, 3. forduló, A csoport: Eger–FTC 15:14,UVSE–Szentes 22:8. Az állás: Eger 9, UVSE 6, FTC 3, Szentes és Tatabánya 0 pont. B csoport: Dunaújváros–Szeged 25:9, III. kerületi TVE–BVSC 13:14. Az állás: BVSC, Dunaújváros és III. kerületi TVE 6, Honvéd és Szeged 0 pont.