2024. március 28., csütörtök

Világgá ment a spanyol exkirály

I. János Károly egy botrány miatt hagyhatta el hazáját, és állítólag a Dominikai Köztársaságba költözött

Pénzügyi botrányok miatt hagyta el hazáját a 82 éves spanyol exkirály. I. János Károly ugyan közölte a nyilvánossággal távozási szándékát, ám nem tudni biztosan, hol húzta meg magát. A csaknem százmillió dolláros ügy, amelybe főszereplőként belekeveredett, felveti a korrupció és a pénzmosás gyanúját.

Több bulvárlap szerint állítólag a Dominikai Köztársaságba költözött I. János Károly, ám ez korántsem biztos. A 82 éves volt spanyol uralkodó hétfőn ugyan bejelentette, hogy elhagyja hazáját, és külföldön telepszik le, ám egyéb részleteket nem közölt.

A média azóta is találgatja, valóban távozott-e, és ha igen, hol telepedett le. Az ABC spanyol lap szerint az exkirály a hét végén kelt útra: először a portugáliai Portóba ment, onnan pedig a karib-tengeri Hispaniola-szigetén található Dominikai Köztársaságba. Az viszont korántsem biztos, hogy e karibi országban akar letelepedni. Korábban ugyanis azt mondta, ha el kellene hagynia Spanyolországot, akkor Új-Zélandon keresne magának új lakhelyet.

Az ABC-vel ellentétben a TVI portugál tévé úgy tudja, hogy I. János Károly csak Estorilig ment. A portugál főváros közelében fekvő népszerű óceánparti üdülőhelyet talán azért választotta, mert gyerekkorának egy részét is itt töltötte. Az El Confidencial spanyol hírportál ellenben azt írja, hogy Franciaországban vagy Olaszországban tartózkodik, esetleg Portugáliában.

A királyi udvar nem hajlandó elárulni a volt uralkodó hollétét.

A média úgy tudja, hogy I. János Károly felesége, a 81 éves Zsófia nem kísérte el férjét, és jelenleg Mallorcán tölti nyári vakációját.

Bár I. János Károly azzal indokolta távozását, hogy a lépéssel fia, vagyis VI. Fülöp király tevékenységét akarja megkönnyíteni, sokan más okokat sejtenek döntése mögött. Váratlan emigrálását azzal a pénzügyi botránnyal hozzák összefüggésbe, amelyben az exuralkodó játssza a főszerepet.

Az ügyben a spanyol legfelsőbb bíróság júniusban (korrupciót gyanítva) vizsgálatot indított ellene. A hatóság azt akarja kideríteni, hogy I. János Károly (hivatali ideje alatt) kapott-e, és mekkora csúszópénzt azért, mert közbenjárására (2011-ben) egy spanyol konzorcium nyerte el a Mekkát és Medinát összekötő gyorsvasút építésének második szakaszát. A „jutalékot” a szaúdi királyi udvar küldhette neki, így hálálva meg azt, hogy segített előmozdítani a hétmilliárd dollár értékű üzlet megkötését.

Svájcban is nyomoznak (pénzmosás gyanúja miatt), hiszen a szálak egy helyi bankba vezetnek. Az ottani ügyészség megpróbálja feltárni, hogy milyen úton, és ki által került egy óriási összeg a volt spanyol koronás fő svájci bankszámlájára.

Alighanem százmillió dollárról van szó. Az összeg előbb a panamai adóparadicsomban bejegyzett Lucum alapítványhoz érkezett, majd annak svájci kontójára került a Mirabaud bankba. A számla egyetlen tulajdonosa I. János Károly, aki 2012-ben csaknem 65 millió eurót küldött volt szeretője, Corinna Larsen monacói üzletasszonynak. További egymillió dollárt juttatott egy korábbi, genfi illetőségű „barátnőjének” is.

Ballépései és zűrös pénzügyei rossz fényt vetettek az egyébként is megtépázott népszerűségű monarchiára. Ezért 2014-ben (39 év uralkodás után) távozni kényszerült a trónról, amelyen a helyét fia, VI. Fülöp vette át.

Az új király nem tudott megbékélni apja viselt dolgaival. Ezért az idén márciusban lemondott atyai örökségéről, apját pedig megfosztotta az őt addig megillető majdnem 200 ezer euró évi életjáradéktól. A döntés példátlan az uralkodóház történetében.

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök nemrég nyugtalanítónak nevezte az I. János Károly körül kialakult helyzetet. Az exkirály ügyvédje közben igyekszik csillapítani a kedélyeket, s megüzente: védence kész együttműködni a hatóságokkal.

A súlyos betegségekkel küszködő, és kerekesszékbe kényszerült I. János Károlyt azonban aligha nyugtalanítják az ellene indított hatósági eljárások. Hazájában ugyanis csak akkor állíthatnák bíróság elé, ha uralkodása idején embert ölt volna vagy hazaárulást követett volna el. Más ügyekben nem vonható jogi felelősségre. Külföldön ugyan perbe foghatják, ám abban nem köteles közreműködni, sem megjelenni a tárgyaláson.