2024. április 19., péntek

Harc az életért

Olivér története és a jótékonysági összefogás ereje

Vajdaságban ha kiejtem azt a nevet, hogy Olivér, mindenki tudja, kire gondolok. „Küldd el légy szíves Olivér folyószámláját, én is segíteni szeretnék” – így írt rám pár napja az egyik ismerős, aki tudta, hogy a szívemen viselem a beteg kisfiú sorsát. Már nem szükséges a vezetéknevét említeni, elég csak a keresztnév, amit ha kimondunk, egyértelmű, hogy Pál Gajódi Olivérről és a róla szóló jótékonysági összefogásról van szó. A bajmoki gyermek története rengeteg szívet megmozgat, úgy országunkban, mint Magyarországon, de már tudunk angliai, New York-i, németországi kezdeményezésről is, s még sorolhatnám az országokat, a példaértékű támogatást, ami egyre nagyobb.

A kisfiú betegsége spinális izomatrófia, azaz gerinc eredetű izomsorvadás (SMA), amelynek a legsúlyosabb fajtája, az 1-es típusú jelent meg nála. Pár hetes volt csak, amikor fény derült arra, hogy gond van, s azóta szülei minden követ megmozgatnak, hogy meggyógyuljon. Tavasszal írtunk már róla: az akkori cél a gyógyuláshoz egy köhögtetőgép beszerzése volt. Tímeától, az édesanyától megtudtuk, hogy összegyűlt a pénz a gépre, meg is rendelték. Már csak arra vár a kis család, hogy Olivér orvosa visszajöjjön a szabadságról, mivel neki is jelen kell lennie, amikor átveszik a készüléket.
Hogyan tovább? Mi fog történni, amikor a gép megérkezik?
– A kórházba fogják kihozni, meg kell tanulnom kezelni, hogy tudjam, mire kell odafigyelnem. Köszönjük a sok jólelkű embernek – mondja a fiatal nő elérzékenyülve, s folytatja, amikor a kicsi jelenlegi állapotáról érdeklődöm.
– Olivér április 17-e óta az újvidéki kórházban van, mivel tüdőgyulladást kapott. El is látták őt, s úgy tűnt akkor, hogy minden rendben zajlik. Sajnos április 19-én délután rosszul lett, s az intenzív osztályra, mesterséges lélegeztetésre került. Nagyjából egy hónapig tartott a tüdőgyulladása. Egy idő múlva a doktor úr megpróbálta, hogy tud-e önállóan lélegezni, de mivel tizenöt perc után nagyon kifáradt, így maradtunk a mesterséges lélegeztetésnél. Ezt követően gégemetszést és gyomorszonda-beültetést kellett rajta elvégezni. Az állapota változó, többnyire stabil.
Ha jól tudom, három hónapon át nem vehetted a karodba a gyermeked. Miért alakult ez így? S milyen volt ma az első találkozás anya és fia között? Tegnap említetted, hogy izgulsz és aggódsz azon, hogy milyen lesz.
– Sajnos így történt, valóban hosszú időn át nem volt látogatható, a koronavírus miatt. Ma engedélyezték, hogy végre bemenjek hozzá, s megérinthessem a kis kezét. Borzalmas volt ez a periódus így, egymástól távol. Viszont, amióta tudom, hogy vele lehetek, szárnyalok a boldogságtól. Az is reményt ad, hogy ennyien mellénk álltak, segíteni akarnak. Ma megsimogathattam őt, s láttam, hogy szépen fejlődött a mozgása, jár a keze-lába, ügyes. Itt tudok most már maradni vele, így könnyebb lesz mindannyiunknak. Megismert ma engem. Mosolygott rám, én pedig zokogtam. Végre újra együtt lehetünk.

Mit mondanak az orvosai? Olivérnek mi lehet a segítség, az esély a teljes gyógyuláshoz?
– Szerencsére maradni fog a Spinraza nevű gyógyszeres terápia továbbra is. A fiunk részt tudott volna venni egy gyógyszergyártó cég által meghirdetett génterápiás sorsoláson, de mivel nem tud önállóan lélegezni, így ez mégse valósulhatott meg. Ugyanis az volt az egyik feltétele a cégnek, hogy a páciens segítség nélkül tudjon levegőt venni legalább tizenhat órán keresztül. Olivérünknek ez nagyjából három órán át megy egyhuzamban, s a továbbiakban a gép segíti őt. Ezért, mivel az idő múlik, úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk összegyűjteni a génterápia árát, mivel ez az egyedüli megoldás a kicsinek a teljes élethez.
Ezt hol fogják elvégezni? Mennyibe kerül?
– Nagyjából kétmillió euró. Felvettem a kapcsolatot egy budapesti kórházzal, ahol Olivér megkaphatná a kezelést, persze, amennyiben sikerül összegyűjteni az említett összeget.
Ez elképzelhetetlenül nagy összeg. Ha megkérdezhetem, mennyi pénz érkezett eddig a számlákra, hol tartotok?
-Olivér egyenlege jelenleg tizenhétezer euró. Nagyon szépen köszönjük mindenkinek, aki segít nekünk ebben a nehéz helyzetben. Rengeteg jólelkű ember van, hihetetlen… El sem tudom mondani, mennyire hálásak vagyunk. Szívből köszönjük Zolnának a licitációs oldalt, amit beindított a kisfiunk megsegítésére.

Az édesanya és az édesapa ereje hatalmas, s ugyanekkora ez az összefogás is, ami Magyarkanizsáról indult. Vajdasági jótékonysági licit néven találhatunk egy csoportot a Facebookon, ahol mindenkinek az a célja, hogy a kisfiú gyógyulását segítse. Bárki csatlakozhat, aki jótékonykodni szeretne, s akár egy tárgy vagy szolgáltatás felajánlásával, illetve licitálással, vásárlással tudja ott támogatni a gyermeket. A csoportban különféle hasznos dolgot találhatunk: ki tortát készít, ki repülőjegyet ajánl fel, de rábukkanhatunk szép kézműves ékszerekre, könyvekre, festményekre, lakberendezési tárgyakra, ruhákra, cipőkre, sőt, még babakocsira is lehet licitálni. A licitáció során befolyt pénz természetesen minden esetben a gyermek jótékonysági számlájára érkezik. Pár nap alatt a közösség tagsága több mint tízezerre nőtte ki magát, de ez még csak a kezdet. Az önzetlen segíteni akarás, az összetartás megmutatkozik, hiszen ide mindenki Olivérért jött – életet menteni. Így történhet meg a csoda, amikor például egyetlen mezért negyvenezer dinárt kínál valaki, vagy két üveg borért száz eurót… s „csak” azért, hogy a kis beteg gyógykezeléséhez egyre nagyobb összeggel járuljanak hozzá. Hasonló összefogások indultak Magyarországon is –, mindezt megtaláljuk, ha beírjuk a közösségi oldal keresőjébe, hogy Olivér – SMA baby.

Amennyiben Ön is szeretne segíteni az izomsorvadással küzdő kisfiúnak, azt megteheti akár licitálással az említett csoportokban, illetve Olivér folyószámlájára való utalással.

Szerbiai számlaszám:

Számlanév: Jozsef J. Pal (Bajmok)
Számlaszám: 220-4030000292835-45 (ProCredit Bank)
IBAN: RS35 2204 0300 0029 2835 45
SWIFT: PRCBRSBG
ProCredit Bank A.D., Milutina Milankovica 17., 11070 New Belgrade, Republic of Serbia

Magyarországi számlaszám:

Számlanév: Bodnárné Nagy Tünde Olivér SMA
Számlaszám: 11773346-03357813
IBAN: HU63 1177 3346 0335 7813 0000 0000
SWIFT KÓD: OTPVHUHB