2024. április 20., szombat

Várják a felfrissülni vágyókat!

Adán kinyitott a strandfürdő, rendezvényeket azonban ezen a nyáron már nem tartanak

A nyár legmelegebb napjai sokkal elviselhetőbbek, ha lehetőségünk van megmártózni valahol, ezért sokakat érzékenyen érintett, amikor július közepén bezártak a medencék. Most már azonban ismét lehetőségünk van a fürdőzésre, a múlt csütörtök óta, mintegy kétheti leállás után, az adai Adica Üdültetési Közvállalat által üzemeltetett strandfürdő is újra várja a látogatókat. Juhász Tibor igazgató problémamentes, ám visszafogott újranyitásról számolt be.

– Az elmúlt napokban egyidejűleg legfeljebb 1200-an voltak nálunk. Ezt azért tudjuk nyomon követni, mert az idényjegyesek kifelé jövet lecsippantják a jegyüket, ami pedig automatikusan csökkenti a bent lévő vendégek általunk számítógépen nyilvántartott létszámát. Szombaton ezer alatt volt az egyidejű látogatók száma, pénteken ez még gyengébb volt. Az az igazság, hogy az emberek mégiscsak félnek a vírustól, a megszokott látogatói számhoz képest így csak mintegy hatvan százalékuk jön el. Ezért nem is volt arra szükség, hogy korlátozzuk a beléptetést – fejtette ki az igazgató.

A közvállalat számára ez a nyár nem az elvárások szerint alakult, hiszen a nyár eleji kedvezőtlen időjárás és a koronavírus-járvány együttes hatására a megszokottnál jelentősen kevesebb fürdőző veszi igénybe a szolgáltatásaikat.

– Óriási kiesés ez számunkra. Egy évben mi 90 napot dolgozunk a medencénél. A rossz idő miatt eleve csak június 20-án nyitottunk meg, július 17-én pedig már be is zártunk. Ráadásul ez alatt az idő alatt is előfordult, hogy a rossz idő miatt nem dolgoztunk. Múlt csütörtökön nyitottunk ki újra, de azt tapasztaljuk, hogy az emberek igencsak tartanak a betegségtől, holott mindent naponta kétszer fertőtlenítünk: a napozóágyaktól kezdve az asztalokon át a székekig. Ha a vendéglőből elmegy egy vendég, újat nem engedünk be, amíg nem történik meg az asztalok, székek teljes fertőtlenítése. A pultot is fertőtlenítjük, minden előírást betartunk. Ettől függetlenül érthető, hogy az emberek tartanak a fertőzéstől – magyarázta Juhász Tibor, aki elmondta azt is, hogy terveik szerint legalább szeptember elsejéig dolgozni fognak, ám ha az ősz első heteiben megmarad a jó idő, akkor a nyitvatartást is igyekeznek eszerint meghosszabbítani. A nyár hátralévő részében azonban rendezvényeket, programokat nem tartanak, minden ilyen típusú összejövetelt lemondtak.