2024. április 20., szombat

Több ezer sebesültje és már több tucat halottja van a bejrúti robbanásnak

Több ezer sebesültje és már több tucat halottja van a Libanon fővárosában, Bejrútban kedd este történt robbanásnak. Hasszán Diáb kormányfő azt mondta, Libanon katasztrófával néz szembe, Bejrút pedig gyászol.

Hamad Hasszán libanoni egészségügyi miniszter legfrissebb tájékoztatása szerint több mint ötvenen vesztették életüket és 2700-an sebesültek meg. A tárcavezető korábban több mint 25 halottról és hozzávetőleg 2500 sebesültről számolt be a bejrúti kikötő körzetében történt robbanás után, nem sokkal később azonban már harmincnál több halálos áldozatról és mintegy háromezer sérültről beszélt a televízióban. A libanoni vöröskereszt vezetője ennél kevesebb sérültről tud, de értesülése szerint számuk így is meghaladta a 2200-at.

A robbanás a bejrúti kikötő körzetében történt, ott, ahol több robbanóanyag-raktár - más források szerint vegyianyagraktár - található. Sokan a robbanás által megrongált házakban rekedtek.
A jordániai földtani intézet szerint a robbanás egy 4,5-ös erősségű földrengésnek felelt meg a Richter skálán - közölte az al-Gad című helyi lap.
Diáb a "veszélyes" raktárban történt robbanás felelőseinek felelősségre vonását ígérte. "Megígérem, hogy ez a katasztrófa nem múlik el felelősségre vonás nélkül. (...) A felelősök meg fognak fizetni ezért" - hangoztatta. "Közzé fogjuk tenni a tényeket a 2014 óta ott álló veszélyes raktárról, de nem fogok elébe nyúlni a vizsgálatoknak" - tette hozzá a kormányfő.
Diáb felszólította a baráti és testvéri országokat, hogy segítsenek Libanonon.
Korábban már több ország, köztük az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Izrael és Irán is segítséget ajánlott Libanonnak. Az Európai Unió szintén felajánlotta támogatását.
"Az Európai Unió kész segítséget és támogatást nyújtani" - közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kedd este.
"Izrael nemzetközi biztonsági és diplomáciai csatornákon felvette a kapcsolatot Libanonnal és orvosi, illetve humanitárius segítséget ajánlott a bejrúti kormánynak" - áll Beni Ganz izraeli védelmi miniszter és Gabi Askenázi külügyminiszter közleményében.
Nem sokkal korábban Askenázi arról beszélt, hogy a masszív robbanás "baleset volt, amelyet tűz okozott", s óvatosságra intett a különböző feltételezések kapcsán. "Nem látok okot arra, hogy ne higgyünk a bejrúti jelentéseknek" - tette hozzá az izraeli külügyminiszter.
Franciaország segítséget küld Libanonnak - jelentette be Emmanuel Macron francia elnök.
"Franciaország Libanon mellett áll. Mindig. Francia segély és készletek jelenleg úton vannak" - írta Twitter-üzenetében az államfő.
Boris Johnson brit kormányfő szintén felajánlotta országa támogatását. "Megdöbbentőek az este folyamán érkezett képek és videók Bejrútból" - írta mikroblogján.
"Gondolatainkkal és imáinkkal Libanon nagyszerű és állhatatos népével vagyunk. Mint mindig, Irán teljességgel kész bármilyen szükséges segítséget megadni. Maradj erős Libanon" - írta Twitter-oldalán Mohammed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter.