2024. április 18., csütörtök

Utazás Mártával a Noé bárkáján

Fődi Éva és Butterer Kiss Márta

Fődi Éva és Butterer Kiss Márta

Butterer Kiss Márta már egy évtizede, hogy minden július végén, vagy augusztus elején megszervezi otthonában a képzőművészek barátkozását. Minden barátkozás egyben alkotóműhely is, és mindegyiknek megvan a maga tematikája, ezúttal a téma Noé bárkája. – Menekülés a mindennapjainkból, ebből a mai vírusos, zilált világból. Ezért adtam ennek a találkozásunknak a Noé bárkája címet –, mondta a művésznő. n
Ezeken a találkozásokon, barátkozásokon jeles művészek jelennek meg. Ezúttal tiszteletüket tették: Tucakov Branislava, Jovanka Ulić, Zora Mate, Fődi Éva, Ljiljana Božić, Bora Kuzmanov, Dávid Csilla, Ljubomir Gavarić, Marijana Prentović – Gile és Újházi Adrienn. Az előző találkozók vendégei között voltak galeristák és művészettörténészek is, valamint más művészetekkel foglalkozó személyek is, írók, költők… Minden találkozónak van egy meglepetése. Egy alkalommal a művészek csemetéinek alkotásaiból rendeztek kiállítást, másik alkalommal a mindenki által hozott egy-egy téglából megépült a művészetek fala, az idén pedig a komishibai japán utcai színházat mutatta be Jovanka Ulić grafikusművész, a japán színház kedvelője.
A két napig tartó barátkozáson született alkotásokból minden évben kiállítást rendeznek. Ezúttal ennek a kiállításnak a megtartására Újvidéken a Természetvédelmi Múzeumban augusztus elején kerül sor.

Branislava Tucakov

Branislava Tucakov

Jovanka Ulić

Jovanka Ulić

Nyitókép: Fődi Éva és Butterer Kiss Márta