2024. április 20., szombat

Biztonságosabb közlekedés

Befejeződött a csantavéri parkoló kiépítésének első fázisa
Az új parkolóban 35 gépjármű fér majd el (Gergely Árpád felvétele)

Az új parkolóban 35 gépjármű fér majd el (Gergely Árpád felvétele)

A hétvégén fejeződött be Csantavér központjában a parkoló kiépítésének első fázisa. A falu központja igen forgalmas, hisz ott található a piac, a templom, a posta, a cukrászda és az üzletek is, ezek miatt pedig nélkülözhetetlenné vált ott egy parkoló kialakítása. Most a postával szembeni rész készült el, ami 20–22 férőhelyet biztosít a lakosok gépjárműveinek. Lapunknak nyilatkozva András Gyuricsin Attila, a csantavéri helyi közösség tanácsának elnöke elmondta, hogy az építkezésnek ezen fázisa volt a legnagyobb és legösszetettebb.

– A többi munkafázis már elő van készítve, és azért nem tudott egyszerre elkészülni az egész parkoló, hogy az építkezés során lehetőség legyen a falu lakossága gépjárműveinek leparkolására. Eddig nem volt igazán rendes parkolója a falunak, a nagyobb forgalom miatt pedig igencsak nagy szükség volt ennek létesítésére. Most ennek köszönhetően rendezettebb lesz a parkolás. A parkolónak hála biztonságosabb lesz a közlekedés a gyalogosok és a kerékpárosok számára is, sokkal átláthatóbb lesz a forgalom. Terveink szerint a munka két hét múlva teljesen be is fejeződik – mondta a helyi közösségi tanácselnök.

A település új parkolójában összesen 35 jármű fér majd el. A munkálatok körülbelül egy hónappal ezelőtt kezdődtek meg, a kivitelezést a szabadkai Javornik Kft. végzi az előirányzott kilencven napos határidőn belül. A beruházás értéke mintegy 14 millió dinár, amelyet a Vajdasági Magyar Szövetség hozzájárulásával sikerült biztosítani a szabadkai városi költségvetésből.