2024. március 29., péntek

Több mint két évre elegendő búzánk van

Az utóbbi néhány hónapban bebizonyosodott, hogy Szerbiának van elegendő élelmiszere a hazai szükségletekre és kivitelre is. Annyi élelmiszerrel rendelkezik, hogy minden környező országba szállíthat az alapvető termékekből is, mint amilyen a búza, a kukorica vagy a gyümölcs. Ezt Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter mondta a Prva televízió műsorában.

,,Áprilisban és májusban 70 000 tonnával több búzát és lisztet vittünk külföldre, mint a korábbi évek bármelyikében. A legtöbb agrárterméket a környező országokban értékesítjük, de exportálunk Olaszországba, Nyugat-Európába, Skandináviába, Németországba, Belgiumba is. Őszre sem lesz gondunk az élelemmel, ugyanis több mint két évre elegendő kenyérgabonánk van. Nagyjából 5 tonna volt a búza hektáronkénti hozama, 589.000 hektáron termett az idén. Ha kiszámítjuk, az 3 millió tonna! Nekünk pedig évente 1,3–1,4 millióra van szükségünk. Jól termett a gyümölcs is, kivéve a meggyet, amely a tavaszi esős időjárás miatt megrepedezett” – sorolta az agrárminiszter.

Igyekezett megnyugtatni a paradicsomtermesztőket, mondván, hogy korábban sok paradicsomot exportáltunk a környező országokba, most viszont a járvány miatt nincs kinek eladni, hiszen nincsenek turisták. Ez, mint megjegyezte, a kínálat és a kereslet klasszikus törvénye, tehát a nagyobb kínálat automatikusan lenyomja az árakat.

,,Megértem én a paradicsomtermesztőket, és remélem, hogy úgy tíz nap múlva már jobb lesz a helyzet” – mondta Nedimović, és jelezte, hogy a napokban Leskovacra látogat, melynek környékén a gazdák tiltakozásul a 10 dináros ár miatti kidobálták a paradicsomot. Arra a kérdésre, hogy ha itthon is sok van belőle, vajon miért hozunk be paradicsomot Macedóniából és Albániából, a miniszter azt válaszolta, hogy ,,az utóbbi másfél hónapban nem importáltunk”. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt két hónapban a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben ,,11 milliárd dinárral támogatták a mezőgazdasági termelőket”, és hozzátette, hogy ha szükség lesz rá, adnak még segítséget.

Még mindig vannak olyan gazdák, akik nem kapták meg a 2019-re járó támogatásokat. Erről a tárcavezető annyit mondott: feltételezi, hogy az állattenyésztők 20 000 dináros támogatásáról van szó, és szerinte „valószínűleg a dokumentációval van valami gond”. A hízómarhák értékesítésében tapasztalható problémák kapcsán azt mondta, amint megalakul az új kormány, elkészítik a támogatások tervét.