2024. április 20., szombat

Újabb lépés az új híd megépítése felé

Az újvidéki városházán tegnap közölték, hogy munkacsoportot alakítottak az Európa sugárút folytatásaként tervezett új híd megépítése érdekében.

Miután bemutatták az új híd makettjét és a hozzá fűződő terveket, Miloš Vučević polgármester tegnap megalakította a projekten dolgozó munkacsoportot, amelynek az lesz a feladata, hogy felgyorsítsa a híd tervének megvalósítását.

– Mivel az új híd tervezetét a köztársaság nemzeti jelentőségű projektnek nyilvánította, az újvidéki önkormányzat úgy döntött, hogy külön munkacsoportot alakít, amelyben olyan neves szakértők kapnak helyet, akik eddig már több, hasonló, nagyobb méretű projektben vettek részt az országban és a régióban. A munkacsoport tagjai között helyet kaptak a köztársasági és a tartományi kormány, és az újvidéki önkormányzat képviselői, valamint neves hazai és nemzetközi szakemberek is. A munkacsoportnak az a feladata, hogy koordinálja az új híd megépítéséhez kapcsolódó tevékenységeket – áll az önkormányzat közleményében.

A munkacsoport részletesebb feladatai közé tartozik, hogy az új híd megépítésével kapcsolatos tevékenységeket koordinálja, kötelessége megszervezni a projekt megvalósításának az ütemét. Az újvidéki önkormányzatnak az a célja, hogy a projekt megvalósításának határideje minél rövidebb legyen, és hogy a megépítés fázisai összhangban legyenek a valós helyzetképpel. A városnak az az érdeke, hogy újabb, nemzetközileg híres projektet valósítson meg.

Miután befejeződött a főprojekt kidolgozása, a következő hetekben azon fáradoznak majd az önkormányzatban, hogy úgy szervezzék meg a híd megépítésével kapcsolatos összes aktivitást, hogy a jövő év elejéig kiírhassák a látványterv elkészítéséhez fűződő versenypályázatot.

Az önkormányzatban azt szeretnék, ha egy olyan versenypályázatot hirdethetnének meg, amely magában foglalja a látványterv és az építkezés fázisainak is a részleteit, mert ennek köszönhetően az elképzelést sokkal gyorsabban meg lehetne valósítani.

– Az újvidéki önkormányzatnak az a legfontosabb stratégiai célja, hogy a híd megépítésével kapcsolatos összes aktivitást befejezze 5-6 éven belül, ezért minden rendelkezésére álló kapacitását erre összpontosítja – olvasható a közleményben.