2024. április 20., szombat

Veszélyben a jegyárusító irodák

A kulturális rendezvények elmaradása miatti bevételkiesés miatt a kormány segítségét kérik

A rendezvények népszerűsítésével és jegyárusítással foglalkozó irodák szövetsége (UPTAS) a szerb kormányhoz fordult, hogy segítsenek annak a 20 000 alkalmazottnak, akik a koronavírus-járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe kerültek. A tömeges rendezvények elhalasztása és lemondása miatt nincs munkájuk a szektorban dolgozóknak. Az UPTAS szerint Szerbiában március óta több mint 1000 rendezvényt mondtak le, beleértve a fesztiválokat, koncerteket, színházi előadásokat és egyéb programokat. Nyilvánvaló, hogy a járványhelyzet csillapodása után időre lesz szükség, mire az élet visszatér a rendes kerékvágásba.

A Ticekt Vision cég adai szerint januárban és februárban több mint 200 ezer belépőjegyet értékesítettek, ám márciusban mindössze 20 ezret. Április és július között csak néhány tucat jegy talált gazdára.

Az UPTAS arra kéri az ország vezetőségét, hogy vegyék figyelembe a kérésüket. A pénzügyi támogatás mellett csökkentsék az adókat és a bérleti díjakat a szektor dolgozói és cégei számára. Az UPTAS tagjai között több mint 40 cég szerepel, és napról napra egyre többen csatlakoznak hozzájuk. Olyan jegyirodákról van szó, amelyek olyan rendezvények mögött állnak, mint az Arsenal festival, a Love Fest, a Guitar art festival, a Beer Fest vagy a Musicology festival.