2024. március 28., csütörtök

Hitelbedőlés fenyegeti az európai bankokat

Nyolcszázmilliárd eurós veszteség elé néznek

A következő három évben az európai pénzintézetek mintegy 800 milliárd eurós hitelezési veszteséggel számolhatnak, és a bevételük 30 milliárd euróval csökkenhet a koronavírus-járvány következményei miatt – derült ki az Oliver Wyman elemzőcég legújabb jelentéséből. A vállalat becslése szerint a rossz kölcsönök megközelíthetik a 400 milliárd eurót is, ami két és félszer több, mint három évvel ezelőtt. A borúlátóbb forgatókönyv szerint, amely magában foglalja a járvány második hullámát is, ezek a számok megduplázódhatnak, és az európai bankok rossz hiteleinek aránya elérheti a teljes hitelállomány tíz százalékát.

– Habár nem valószínű, hogy a bankszektor a járvány következményei miatt tönkremegy, számos pénzintézet kerül kedvezőtlen helyzetbe, ezért várhatóan a jövőben azon lesznek, hogy elkerüljék a kockázatokat, ha kölcsönökről van szó – közölte Christian Edelmann, a cég egyik illetékese.

Az európai bankok nehéz felépülésen estek át a 2008-as világválság után, és több mint egy évtizeden át kevés volt a nyereségük a piacon uralkodó nagy konkurencia miatt. A jelentésből az is kiderül, hogy az európai pénzintézetek átlagban feleannyira jövedelmezőek, mint az amerikaiak. Az Egyesült Államok öt legnagyobb bankja már az első félévben előkészített 55 milliárd dollárt, hogy felkészüljön a lehetséges hitelezési veszteségekre. A koronavírus- járvány negatívan fog kihatni az európai bankok bevételeire is, elsősorban a hosszú távon rendkívül alacsony kamatok miatt. A várható hitelezési veszteségek után a bevételek az idén 180 milliárd dollárral csökkenhetnek, így 385 milliárd dollárra eshetnek vissza. A felépülés az előző évi szinthez nem várható 2022 előtt, amikor is a 535 milliárdos bevételek még mindig 30 milliárddal kevesebb lesz. Az elemzőcég előrejelzése szerint a nettó kamatbevétel a következő évben 8 százalékkal visszaesik a múlt évihez képest, és ez különösen azokat a bankokat fogja érinteni, amelyek nem rendelkeznek befektetési banki szolgáltatással vagy vagyonkezeléssel.