2024. április 19., péntek

Százezerrel kevesebb foglalkoztatott

Az április–júniusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 408 ezer, a 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 68,7 százalékos volt. A foglalkoztatottak száma 103 ezerrel (2,3 százalékkal), a foglalkoztatási ráta 1,3 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot teljes egészében érintették, így hatásai a közölt foglalkoztatási adatokban megjelennek – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Júniusban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 457 ezer volt, az előző hónaphoz képest 58 ezerrel több, az egy évvel korábbihoz képest 38 ezerrel kevesebb. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 69,4 százalékos volt, ami a májusi értékhez képest 0,9 százalékponttal emelkedett, az előző év júniusához képest pedig 0,5 százalékponttal mérséklődött.

Az április–júniusi három hónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalékos volt – jelentette szerdán a KSH.

Júniusban az előző hónaphoz viszonyítva mintegy 25 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, tavaly júniushoz képest pedig 92 ezerrel. A munkanélküliségi ráta egy hónap alatt 0,5 százalékponttal, egy év alatt 1,9 százalékponttal emelkedett.

Az inaktívak száma jelentősen, 84 ezer fővel csökkent májushoz képest, a korábban munkahelyüket elvesztettek nagy része ugyanis – a személyes kapcsolatok korlátozásának feloldását követően – aktívan kezdett munkát keresni és közülük 58 ezren el is kezdtek dolgozni.

MEGMENTETT MUNKAHELYEK

A kormány intézkedéseinek köszönhetően több mint 260 ezer ember munkahelye maradhatott meg a koronavírus-járványban – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Bodó Sándor a legfrissebb munkanélküliségi adatokat elemezve elmondta, mintegy 100 ezer ember veszítette el a munkáját a koronavírus-járvány miatt, így a 4,5 milliót meghaladó foglakoztatás mintegy 4,4 millióra esett vissza Magyarországon.

„Ezeket a nehézségeket nyilván nagyon nehezen élte meg a magyar gazdaság és nagyon komoly szakmai intézkedéseket kellett tennünk” – hangsúlyozta, hozzátéve, a munkahelyvédelmi bértámogatások 200 ezer embernek segítettek, a munkahelyteremtő bértámogatás több mint 40 ezernek, és a kutatás-fejlesztés területén dolgozó mérnökök közül is körülbelül 20 ezer embernek nyújtottak támogatást.

Bodó Sándor úgy értékelte, a pandémiás időszakot viszonylag sikeresen leküzdötték, és most az a feladat, hogy további intézkedésekkel segítsék azokat, akik vissza akarnak térni a munkaerőpiacra.

A DK KUDARCOT LÁT

A Demokratikus Koalíció (DK) értékelése szerint a kormány kudarcos válságkezelése miatt folyamatosan emelkedik a munkanélküliek száma Magyarországon.

A Gyurcsány-párt a KSH adataira hivatkozva arról írt, hogy a koronavírus-járvány utóhatásaként ismét durván megugrott az előző hónaphoz képest a munkanélküliek száma. A DK szerint ha a kormány időben intézkedik, akkor vállalkozásokat és munkahelyeket menthetett volna meg, és enyhíthetett volna a válság okozta csapásokon.